Gyerekkori szerelmével jött össze a magyar műsorvezetőnő! A reggeli műsorban árulta el

Molnár Andi romantikus története.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A 32 éves Molnár Andrea táncosnő és műsorvezető a minap Teszári Nóra vendége volt az RTL Klub 8.08 - Minden reggel című műsorában.

Az interjú témája a gyerekkori szerelmek voltak, Andi a színésznővel, Muri Enikővel együtt foglalt helyet a kanapén, aki azt is elmesélte, hogyan sérült meg a karja.

Általános iskolai osztálytársát szereti

Molnár Andi a műsorban elmondta, jelenlegi párjával általános iskolás koruk óta ismerik egymást, ugyanis két évig osztálytársak voltak.

Három-négy évvel ezelőttig nem is látták egymást, egy osztálytalálkozón futottak össze.

- Külsőleg is meg belsőleg is annyit változik az ember, és valahogy mégsem, erre nagyon érdekes ráismerni. Ugyanaz a szimpátia van meg, ugyanaz a humor, mégis tizenévekkel később - mondta az újbóli találkozásról.

Évek óta együtt vannak, és már a babatémakör is szóba került köztük.

A gyönyörű műsorvezető és táncosnő elmondta, párja az interjú reggelén azt mondta neki, az ő számára Andi az első szerelem.

A 2015-ös Glamour-gála sztárjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Fotók: Facebook/Andrea Molnar

Ezt is szeretjük