Az Omega zenészének 8 órás szívműtétje volt: így él azóta
Molnár György Elefánt két hónapig volt mesterséges kómában, újra kellett tanulnia járni is.
Molnár György Elefántnak tavaly augusztusban volt egy nyolc órás szívműtétje, így él azóta az Omega gitárosa.
Molnár György Elefánt szívműtétje
Molnár György Elefánt tavaly saját elmondása szerint újjászületett, amikor nyolc órás szívműtétje után újra kellett éleszteni. Az Omega rajongói egy emberként imádkoztak érte és úgy fest, imáik meghallgatásra kerültek, hiszen a legendás zenekar gitárosa túlélte a megpróbáltatásokat.
Ugyan nem volt egyszerű, hiszen a beavatkozás után augusztustól októberig mesterséges kómában tartották és időközben négy tüdőgyulladása is volt. A felépülés is tele volt fentekkel és lentekkel, de janurában már eljutott oda, hogy 50 métert tudott sétálni járókerettel.
- Ahhoz képest, amilyen állapotban voltam, kitűnően vagyok. De egy embernek az alapműködéséhez még messze sem vagyok olyan jól, mint ahogy azt kellene - mondta nemrég a Húrokon írt történelem podcastben.
Kiderült, már hetek óta segédeszköz nélkül tud járni és párszáz métert meg tud tenni anélkül, hogy le kelljen ülnie. Hozzátette, ezt nem szívbetegsége okozza, hanem a hosszas kórházi tartózkodás okozta izomgyengülés.
- Hát öt és fél hónapig csak feküdtem, feküdtem, feküdtem ágyban. Fölkelni nem tudtam egyedül, tehát ahhoz is mindig kellett segítség - idézi a Story.hu a 76 éves zenészt.
A sok nehézség ellenére hatalmas derűvel néz a jövőbe és úgy gondolja, még 10 éve biztos van, és ha annyi van, annak már nagyon örül.
A Piramis énekese 4 éve kapott sztókot: a 72 éves Révész Sándor így él most
Révész Sándor négy évvel ezelőtt kapott sztrókot, egy interjúban mondta el, hogy éli most az életét.
ElolvasomCover-fotó: MTI/Kovács Attila
Az illatok terápiás ereje
Már megvásárolható a Femina első könyve:
A láthatatlan gyógyító
Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában?
Promóció














