
Titokban ment férjhez! A magyar énekesnő már 4 hónappal ezelőtt megházasodott
Miklósa Erika már januárban férjhez ment, de májusban állt oltár elé.

Miklósa Erika május közepén hozta nyilvánosságra esküvői fotóit, ekkor állt oltár elé a Fejér megyei Bakonykúton, annak a kis településnek a templomában, ahová 15 évvel ezelőtt költözött.




A világhírű magyar operaénekesnő két válását követően valójában már január óta hivatalosan ismét házas, a polgári esküvőt ugyanis már az év elején megtartották, a templomival viszont vártak a szép idő beköszöntéig.
Fiatalos a külseje
A 42 éves sztáron nem látszik meg a kora. Nemrég hosszú fürtjeitől is megvált, és fiatalos, rövidebb frizurára váltott, de az alakja is kifogástalan, amit többek között a rendszeres futásnak köszönhet.
- Újabban rendszeresen sportolok, és versenyzem is amatőrként. A sport és a természet teljesen kikapcsol, ilyenkor tudok egy kicsit a gondolataimba merülni. Természetvédelmi területen élek, így szerencsére mindez csak egy karnyújtásnyira van - árulta el.
A bőrápolás nagyon fontos számára, minőségi termékeket használ, hiszen az arcbőrét erősen igénybe veszi a sok színpadi smink. Az infraszauna és a hidegkamra állítása szerint csodákat tesz vele.
- Nemrégiben megismertem a hidegkamra-módszert, mellyel az egész testem és a bőröm megújul, emellett rendszeresen szaunázom. Ha úgy érzem, hogy nagyon fáradt vagyok, akkor szívesen használok testradírt vagy arcradírt, utána pedig valami finom krémet - mesélte.
Így szépült a nagy napra
Ellenzi és hivatása miatt nem is alkalmazhatna különböző drasztikus szépészeti beavatkozásokat, azonban dr. Csernus Krisztina bőrgyógyász és kozmetológus szakorvos javaslatára a templomi esküvő előtt egy különleges új technikát mégis kipróbált.
- Nálam a Thread Lifting kontúrterápia nagyon bevált. Bár félek a tűktől, ez a kezelés alig fél óra alatt csodát tett! Az eljárás segít a megereszkedett bőr feszesítésében, az eredmény hihetetlenül látványos, a bőröm sokkal üdébb és rugalmasabb lett.
A munkába is nagy energiákkal veti bele magát. A Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas operaénekesnő, valamint a tehetséges fiatal énekesnő, Tandi Flóra duettje, a Hazatalál és annak klipje anyák napján debütált. Miklósa Erika még 2009-ben figyelt fel a lányra egy meghallgatáson, ifjúkori önmagát látta benne. Azóta figyelemmel kíséri és segíti pályája alakulását.
A dal különleges, hiszen a női duettek egyébként is ritkaságszámba mennek, valamint fűszerezi az összhatást, hogy operaénekes és popénekes szólaltatja meg. A dalt Molnár Gábor szerezte, Kotsy Krisztina szövege teszi teljessé.
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Bolygó ezüst nyaklánc gyöngyházzal és cirkóniával9 900 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
A népszerű magyar sztár itthon a Hunyadi László és a Szöktetés a szerájból előadásokban lesz látható és hallható, ezt követően pedig a Prágai Operaház produkciójával Japánban szerepel, majd a Los Angeles-i Operaházban lép fel.
Fotó: Life PR