Kiakadt kollégájára! A magyar énekes elkáromkodta magát a műsorban
Mező Misinek sok volt a feszültség a Voice tegnapi adásában.
Mező Misi nem bírta idegekkel a The Voice - Magyarország hangja tegnapi adását, amelyben a TV2 tehetségkutatójának utolsó meghallgatását tartották.
Az énekest ismét ki kellett sípolni, mert elkáromkodta magát amiatt, hogy Caramel az utolsó pillanatig húzta csapata utolsó énekesének kiválasztását.
Nem kapkodta el
A volt megasztáros volt az utolsó Mester, akinek csapata még nem állt össze, pedig jó hangú tehetségekből nem volt hiány. A 30 éves sztár mégis úgy vélte, mindegyikükből hiányzott valami.
Kollégái értetlenül álltak indoklása előtt, hisz egy olyan remek énekes is színpadra lépett, mint Csordás Levente, a kilencvenes évek népszerű magyar fiúegyüttesének, a Shygysnak az egykori tagja. Caramel mégsem nyomta meg a gombot, amin leginkább Mező Misi akadt ki.
- És egy ilyen ember nem jut tovább! Hát ez ***, komolyan mondom - fakadt ki a Magna Cum Laude rockegyüttes énekese.
A káromkodás mellett egy, az arca előtt elhúzott kézmozdulattal is jelezte, szerinte kollégája nem normális, hogy egy ilyen remek hangú embert nem vesz be a csapatába.
- Nem mondtam még senkinek: nekem te tökéletes vagy! Maga volt a gyönyör! - mondta a 45 éves énekes produkciójáról.
Megérte várni
Csordás Levente Malek Andrea szerint is leénekelné a csillagokat, olyan hangja van, de Somló Tamást is lenyűgözte, aki remélte, az énekes megpróbálkozik a tehetségkutatóval jövőre is. Caramel azonban megérzéseire hagyatkozott, és jól tette.
Csapatának utolsó tagja végül a mindössze 17 éves Henderson Dávid lett, aki a Hosanna című dallal alig 15 másodperc alatt rábírta arra, jelezze, kell neki.
- Először tapsoltam állva valakinek. Nagy szükség van most rád. Nem érdekel, hogy nyálas, te elhoztad az őszinte szeretet üzenetét. Esküszöm, hogy reményt hoztál nekem. Ezen Isten fénye átragyogott! - hangzott Caramel dicshimnusza, miután végre szóhoz jutott a közönség üdvrivalgásától.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A másik három Mestert is lenyűgözte a fiú, megegyeztek abban, hogy társuknak megérte várnia: Mező Misi, akinek a bőre is borsódzott, úgy vélte, a könny a szemében magáért beszél, Malek Andrea azt mondta, csak gratulálni tud, és fényes jövőt jósol neki, Somló Tamás pedig az ötös skálán hatosra értékelte az előadást.
Péntek este tehát összeállt mind a négy Mester csapata, a Voice jövő héten már a nem kevesebb feszültséget ígérő párbajokkal folytatódik.
Fotó: TV2 Sajtószoba