Megyeri Csilla káromkodva kelt ki magából a Reggeliben: Berki Mazsiról is elmondta véleményét
Megyeri Csillát a műsorvezetők állították le.

A Sztárbox első negyeddöntőjében Megyeri Csilla és Berki Mazsi küzdött meg egymással, szoros küzdelemben a műsorvezető pontozással kikapott Berki Krisztián özvegyétől.
Megyeri Csilla most először szólalt meg a mérkőzés után, és hevesen értékelte az összecsapást.
Megyeri Csilla a Sztárboxról
Egy héttel a veresége után Megyeri Csilla az RTL Reggeliben elárulta, tisztában volt Mazsi sportolói múltjával, és azzal is, hogy ellenfelével ellentétben őt sokkal inkább az ösztönei, és kevéssé a sportszerű játék hajtotta.
- Mazsit jól ismerem, nagyon szívós, kemény csaj, és tudtam, hogy évekig bokszolt. Tudtam, hogy kőkemény felet kaptam, talán az egyik legerősebbet a mezőnyből - fogalmazott a műsorvezető, aki a veresége ellenére is büszke a saját teljesítményére.
Bár méltósággal viseli a kiesését, az emiatt a rázúduló rosszindulatú megjegyzések felett azonban nem képes szemet hunyni. Kamerán keresztül feldúltan üzent az őt kritizáló kommentelőknek.
- Olyan csúnya, hogy mindenkit bántanak, főleg azokat, akik kikapnak. Lehet utánunk csinálni, fel lehet húzni azt a kesztyűt, tessék lemenni az edzőterembe, megtanulni adni és kapni, mert egyébként adni is baszott nehéz - kapta el a hév Megyeri Csillát, mire a műsorvezetők egyszerre szóltak rá, és csillapították le.
Megyeri Csilla mellvillantós ruhában
A műsorvezető köldökig kivágott ruhában mutatta meg formás alakját.
Őket ütötték ki a Sztárboxban először: voltak nagy meglepetések
A Sztárbox első adásában két kiütéses győzelmet is láthattunk. Az egyik nyertesnek nem jósoltak sok esélyt a nézők.
Elolvasom
Prémium vitaminok szerves forrásából
Fedezd fel a BioTechUSA új, prémium étrendkiegészítőit, melyeket a természet által inspirált hatóanyagok gondos válogatásával alkottunk meg a szervezetünk optimális működésének támogatására. A funkcionális termékek tökéletesen kiegészítik egymást, így teljeskörű megoldást nyújtanak a legmagasabb szintű napi rutinhoz.

Promóció
Cover- és ajánlóképek: Profimedia