Puskás Peti bevallotta, az interneten csajozik

Ott ismerte meg barátnőjét

Puskás Petinek már több mint egy éve van barátnője, akivel az első randi előtt heteken át levelezett és csevegett.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Feltehetően sok hölgyrajongóját meglepte Puskás Peti, amikor néhány héttel ezelőtt bemutatta barátnőjét a nézőknek a TV2 Aktív Extra című műsorában. A 25 éves énekes-színész ugyanis már több mint egy évvel ezelőtt megtalálta a boldogságot Kinga személyében, akiről kiderült, hogy még iskolába jár.

Peti elmondta, hogy azért titkolta egészen mostanáig a szélesebb közvélemény elől párja kilétét, mert úgy érezte, kapcsolatuknak előbb meg kell érnie, illetve azért, mert nem tartja szép dolognak azt, amikor egy-egy híresség mindenféle mondvacsinált okkal próbál a címlapokra kerülni.

Az interneten ismerkedtek meg

A Megasztár 3 jóképű felfedezettje természetesen fellebbentette a fátylat kapcsolatuk kezdetéről - mint kiderült, az interneten ismerkedtek meg. A vallomás szerint Petit nem kell félteni, ha egy kis csajozásra kerül sor, hiszen bátran és ügyesen használta a technika vívmányát arra, hogy udvaroljon Kingának.

A szerelmespár elmondta, hogy egy közösségi portálon figyeltek fel egymásra, majd két hónapon keresztül leveleztek, csevegtek, mikor Peti végül úgy döntött, hogy elhívja Kingát egy fotókiállításra - mivel a lány is rendszeresen fotózik. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, Peti új dalait például először kedvesének mutatja meg.

Eleinte aggódott, hogy a pasija sztár

A kezdeti barátság ugyanis rövidesen szerelembe csapott át, igaz, Kinga nem rejtette véka alá, eleinte kicsit tartott attól, hogy a pasija egy igazi sztár, akiről köztudott, hogy előző barátnőjével történt szakítása óta csak úgy falta nőket. Aggodalomra azonban semmi oka, hiszen kapcsolatuk tartósnak bizonyult.

A Megasztár dobogósai

Nézegess képeket!

Elolvasom

Annak ellenére, hogy a Jóban Rosszban című sorozat Svédje az éneklés mellett rendszeresen fellép különféle színházi előadásokon, a próbák miatt pedig gyakran kell vidékre utaznia, míg szerelme iskolába jár.

Szerelmük igazán harmonikusnak tűnik, hiszen legyőzték ezeket az akadályokat, és amikor csak tudnak, együtt vannak.

A Megasztár következő élő adása 2010. október 2-án, szombaton este 18.55-kor kezdődik a TV2-n.

Ha további érdekességekre és kulisszatitokra vágysz, akkor mindenképpen kattints a Megasztár honlapjára, illetve hétköznap esténként nézd a Megamániát 23.35-kor a TV2-n!

Fotók: Europress
(%oldalmero(503652, 409973)%)

Ezt is szeretjük