Ők 4-en a Megasztár döntősei: a zsűrit is meglepte, kik estek ki az elődöntőben
Mutatjuk, kik a 2024-es Megasztár döntősei. Közülük kerül ki jövő héten az évad győztese.
Tegnap lezajlott a Megasztár elődöntője, így kiderült, ki az a négy énekes, aki bejutott a jövő heti döntőbe. A zsűri és – a kommentek alapján – a közönség egyaránt meglepődött, ki volt az a három előadó, akik a legkevesebb szavazatot kapták.
Mint, ahogy a múlt héten, most is két produkcióval állt színpadra mind a hat versenyző: az első körben a meghívott zsűritag, Desmond Child amerikai dalszerző egy-egy szerzeményét adták elő, a második fordulóban pedig teljesen vegyes műfajú produkciókkal álltak színpadra.
A Megasztár döntősei
A zsűri többször megjegyezte az este folyamán, bele se mernek gondolni abba, hogy két énekestől is búcsúzniuk kell, annyira erős a mezőny, hogy nem tudják megtippelni, kik lesznek azok, akik lecsúsznak a fináléról.
Végül a nézői szavazatok szerint Balogh Rebeka Valéria, Orbán Rudi és Gudics Máté kerültek csont nélkül a döntőbe, Tóth Abigél, Bánsági Petronella és Dénes Dávid kerültek a veszélyzónába. Ekkor nulláról újraindult a szavazás, aki itt a legkevesebb voksot kapta a nézőktől, búcsúzott, ő nem volt más, mint Bánsági Petronella.
Tóth Abigél és Dénes Dávid közül a zsűri juttathatott egyvalakit a döntőbe. Mindannyian lesokkolódtak, hogy pont közülük megy haza valaki, mindkettejüket nagy esélyesnek tartották. Mind az öt ítész hosszú monológokkal fejezte ki meglepettségét, végül Marics Peti maradt utoljára, az ő szavazata döntötte el, hogy Tóth Abigél ment tovább a döntőbe.
Mind a stúdió közönsége, mind a zsűri állva tapsolt Dénes Dávidnak, még Tilla is megjegyezte, azt hitte, ő fogja megnyerni az évadot.
– Én ekkora tehetséget tehetségkutató színpadán még soha nem láttam, és ezt mindenféle túlzás nélkül mondom. Szerencsések vagyunk, hogy hallhattunk téged – mondta Caramel a végén.
A nézők kiakadtak, hogy kiesett, többen azt írták a kommentszekcióba a tehetségkutató Facebook-oldalán, hogy nélküle már nem is nézik a döntőt.
Rúzsa Magdi libasorban tipegő ikrei, mint a manók: lassan 3 éves Keve, Zalán és Lujzi
Rúzsa Magdi olyan videót rakott ki a hármasikreiről, hogy ennél ma tutira nem látsz cukibbat.
ElolvasomKiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Cover-fotó: TV2/Megasztár
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- till attila
Till Attila ritkán látott fiai: Félix is már 16, Simon 23, Andor 26 éves
- sztár
- molnár ferenc caramel