Ritka közös fotó! Ez a férfi hódította meg Malek Andrea szívét

Malek Andrea 2009-ben ment feleségül egy osztrák karmesterhez, aki harmadik gyerekének lett az apja.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Malek Andrea 43 évesen is szemkápráztatóan ragyog, ami teljesen érthető, hiszen nemcsak sikeres karriert mondhat magáénak, hanem egy gyönyörű családot is három gyerekkel és egy csodálatos férjjel.

Hazánk népszerű énekesnője hét évig volt Princz Gábor, a Postabank vezérigazgatójának felesége, tőle született két fia, akik már tinédzserkorúak, ám néhány hónapja harmadszorra is anyai örömök elé nézett.

Kislánya született

A Szomszédok egykori sztárja - Esztert, a mentőgyakornokot formálta meg 1989-ben - 2009-ben ment ugyanis feleségül Walter Lochmann osztrák karmester-zeneszerzőhöz, tőle született meg Léna nevű kislánya.

Malek Andrea jelenleg Bécs mellett él, és a Best magazinnak nemrég adott interjújában mesélt családjáról, férjéről, legkisebb gyermekéről és az anyasággal járó mindennapos kihívásokról.

Elmondta például, hogy még most is folyamatosan tanul, például azt, hogy egyáltalán nem mindegy, hogy mit és hogyan fogalmaz meg, arról nem is beszélve, hogy ha elvár valamit gyerekeitől, akkor előbb neki kell példát mutatnia.

Több figyelmet igényelnek a fiúk

Ami a fiúkat illeti, nem rejtette véka alá, hogy tinédzserkoruk miatt jelenleg sokkal több figyelmet igényelnek, és igyekszik őket személyre szabottan alakítani, sosem feledkezve meg az igazságosságról.

Márciusi szülinapos sztárok

Nézegess képeket!

Elolvasom

A nagyobbikat ügyes politikusnak tartja, a kisebbiket pedig érzelmesnek és tehetséges szervezőnek, a konfliktuskezelést pedig együtt tanulták meg, mert abban saját bevallása szerint eddig ő sem volt valami jó.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Férjét - akinek előző kapcsolatából már született három lánya - nagyon jó apának tartja, akit kedves, mackós stílusa miatt imádnak csemetéik, párkapcsolatukat pedig a közös babától függetlenül is nagyon erősnek mondja.

Ezt is szeretjük