Májusban nem egy hazai sztárunk ünnepli a születésnapját. Ki gondolná, hogy Gregor Bernadett május elsején már a 40-et töltötte, Gór Nagy Mária pedig 65 éves lett? Mindketten jó pár évet letagadhatnának, amiért azonban tenniük is kell. Gregor Bernadett amellett, hogy vigyáz karcsú vonalaira, saját bevallása szerint olykor plasztikai sebészhez fordul, Gór Nagy Mária pedig rendszeresen kilométereket fut.
De rajta kívül a tavasz utolsó hónapján látta meg a napvilágot például Bereczki Zoltán és Pécsi Ildikó is. Lapozd végig képes összeállításunkat a legkedveltebb májusban született magyar sztárokról!

Gór Nagy Máriát május 3-án köszönthették ismerősei 65. születésnapja alkalmából. Már főiskolásként belecsöppent a film világába, több évtizednyi tapasztalatát pedig saját tanodájában adja át növendékeinek.
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Gregor Bernadett május 1-jén ünnepelte 40. születésnapját. Az egyetem elvégzése óta színpadon van, a többség mégis a képernyőről ismeri: többek között a Jóban Rosszban című sorozatban láthatták a nézők, de a Tibor vagyok, de hódítani akarok című vígjátékban is feltűnt.

Bereczki Zoltánt május 2-án köszönthették fel 36. születésnapja alkalmából. A Színművészeti elvégzése óta hazánk egyik legnépszerűbb musicalszínészévé nőtte ki magát, de idén a Megasztár 6 zsűritagjaként is láthatják a tévénézők.
Fotó: TV2/Sajtószoba

Pécsi Ildikót május 21-én köszönthette családja 72. születésnapja alkalmából. Sokak emlékezetében még ma is Az aranyember gyönyörű Noémijeként él, ám azóta több tucat filmes és színházi szerepet tudhat a háta mögött, 70 felett is aktív.

Lilu május 20-án lett 36 éves. Először az egykori Z+ zenecsatorna képernyőjén tűnt fel, 2003 óta pedig az RTL Klubon bizonyítja rátermettségét. Karrierje mellett magánélete is szerencsésen alakul, 2009 óta boldog anyuka.

Endrei Judit május 7-én töltötte be 59. évét, azonban ez cseppet sem látszik meg rajta. Bemondónőként kezdte karrierjét, majd a tévében eltöltött 20 év után úgy döntött, új vizekre evez, saját könyvkiadót alapított.

Geszti Péter május 9-én lett 48 éves. A Rapülők és a Jazz + Az alapító tagjaként évek óta a hazai zenei élet meghatározó alakja, az X-Faktor mentoraként pedig a feltörekvő tehetségeket is segítette.
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Kovács Patrícia május 11-én ünnepelte 34. születésnapját. Szinte még gyerek volt, amikor színésznői karrierje elkezdődött. Olyan népszerű mozikban tűnt fel, mint az S.O.S. szerelem! vagy a 9 és 1/2 randi. Nagy meglepetést keltett, amikor 2010 nyarán kiderült, hogy titokban hozzáment Gusztos Péter politikushoz.

Oroszlán Szonja május 19-én ünnepelte 35. születésnapját. Az m1-en futó Hacktion című krimisorozatban főszerepet játszik, de láthattuk a Csillag Születik zsűritagjaként is. Mindezek mellett a színházba járó közönség is számos darabban találkozhat vele: játszik a Vígszínházban, a Centrál Színházban és a Madách Színházban.
Fotó: RTL Klub/Sajtóklub

Kolovratnik Krisztián május 15-én 35 éves lett. A Színművészeti elvégzése után a Vígszínház tagja lett, majd olyan filmekben láthattuk, mint a Mix, a Szuperbojz vagy a Sorstalanság.

Fábián Anita május 18-án 37 éves lett. A csinos színésznőt a többség a Jóban Rosszban című sorozatból ismeri, pedig karrierjét gyerekszínészként kezdte, és a színpadon is rendszeresen bizonyít.

Debreczeny Csaba május 23-án töltötte be 41. életévét. A főiskola elvégzése óta folyamatosan színpadon van, de a nagyközönség kétségtelenül a Beugróban ismerte meg az arcát.
Hernádi Judit 56 évesen is csúcsformában van
Áprilisban nemcsak a húsvét adott okot az örömre, legalábbis, ami sztárjainkat illeti. Ugyanis nem egy hazai híresség ünnepli születésnapját ebben a hónapban, többek között egyik legkedveltebb színésznőnk, Hernádi Judit is.
Jó pár évet letagadhatna! Hernádi Judit 56 évesen is csúcsformában van
Nézegess képeket!
Elolvasom