Az elgázolt magyar tévés legendáért az egész ország összefogott

Képeken március magyar sztárhírei

Ez történt 2016 márciusában.

Dia

	Március elején elütötte egy autó dr. Erőss Pált, aki 12 éven át állandó jogi szakértőként működött közre a Magyar Televízió Jogi esetek című műsorában. Unokája arra kért mindenkit, aki tud, adjon vért. A felhívásnak sokan eleget tettek, a legendás tévés a kórházi kezelésnek köszönhetően jobban lett.

Fotó: MTI/Hámor Szabolcs

Dia

	Nagy port kavart Ördög Nóra Pozitív című könyve, melyben saját történetén keresztül szeretne reményt, hitet és kapaszkodót adni a gyermektelen pároknak. A műsorvezető a borító tervezetén meztelenül volt látható, de ez a kötetben megszólaló több orvosnak nem tetszett, jelezték, így nem adják a nevüket a könyvhöz, így a borítót szolidabbra cserélték.

Fotó: Nánási Pál

Dia

	Március 17-én nyolcadik alkalommal rendezték meg a Glamour Women of the Year díjátadó gálát. A Várkert Bazárban hat kategóriában díjazták az év legjobb nőit. Ha kíváncsi vagy azt est legcsinosabb sztárjaira, kattints képgalériánkra »

Fotó: Bodnár Zsófia

Dia

	Hihetetlen, de március 7-én ünnepelte 70. születésnapját Koncz Zsuzsa. Öt évtizede a hazai zenei élet meghatározó egyénisége, egyben több korszak szépségideálja is. Még több fotó itt » 	Három nappal később az ország egyik legismertebb színésznője is a kerek, 70. születésnapját ünnepelte. Venczel Vera neve összeforrt az Egri csillagok című filmmel, illetve az abban játszott szerepével, Vicuskával. Még több róla készült fotóért kattints ide »

Hihetetlen, de március 7-én ünnepelte 70. születésnapját Koncz Zsuzsa. Öt évtizede a hazai zenei élet meghatározó egyénisége, egyben több korszak szépségideálja is. Még több fotó itt »

Három nappal később az ország egyik legismertebb színésznője is a kerek, 70. születésnapját ünnepelte. Venczel Vera neve összeforrt az Egri csillagok című filmmel, illetve az abban játszott szerepével, Vicuskával. Még több róla készült fotóért kattints ide »

Fotó: Facebook/Koncz Zsuzsa

Dia

	Harmadik alkalommal osztották ki március 30-án a Televíziós Újságírók Díját, és először került sor erre ünnepélyes keretek között este, a Pesti Vigadóban. Összesen tíz kategóriában találtak gazdára a díjak, a legjobb férfi műsorvezető például Sebestyén Balázs lett. A többi díjazottról itt olvashatsz »

Ezt is szeretjük
Szerző: Orbán Violetta
Fotó: