Az RTL Klub visszacsábította az egyik legnagyobb sztárját

Képeken a júniusi hazai sztárhírek

2016 júniusának hazai sztárhírei.

Dia

                        	Az RTL Klub bejelentette, hogy 2016 őszén elindítja Kicsi Óriások című show-ját, amelyben 4 és 14 év közötti gyerek tehetségeket kívánnak bemutatni. A háromtagú zsűri egyikének a csatorna Geszti Pétert csábította vissza, aki a 2010-ben indult X-Faktorban négy évadon keresztül segítette énekesei pályáját.

Fotó: RTL Klub

Dia

                        	Június 6-án egy egész ország megdöbbent Aigner Szilárd váratlan halálán, hiszen a népszerű meteorológus egy nappal korábban még boldogan ünnepelte a 70. születésnapját. Halálának okáról olyan sok pletyka indult meg, hogy lánya, Éva a Mokkában volt kénytelen cáfolni a pletykákat: közölte, csak híresztelés, hogy apja tavasszal agyműtéten esett át, a születésnapi ünneplésen semmilyen jele nem volt annak, hogy az rosszul érezte volna magát.

Fotó: TV2/Mokka

Dia

                        	Az egész ország drukkolt, hogy a magyar válogatott minél jobb teljesítményt nyújtson a Franciaországban megrendezett foci-Eb-n: legyőzték Ausztriát, döntetlent játszottak Izlanddal, majd Portugáliával, végül a belgák búcsúztatták őket. A külföldi sajtó külön kiemelte Gera Zoltán briliáns játékát.  A focista bájos felesége a képernyő előtt szurkolt férjének.

Fotó: MTI/Illyés Tibor Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz! Kattints a képre a nagyításhoz! 1 / 6

Dia

                        	Június 5-én véget ért a TV2 A Nagy Duett című műsora. A döntőbe négy párosnak sikerült bejutnia: Kulcsár Edinának Hevesi Tamással, Keleti Andreának Peter Srámekkel, Dér Heninek Kucsera Gáborral és Péter Szabó Szilvinek Pachmann Péterrel - közülük az utóbbi páros került ki győztesen.

Fotó: TV2
Ezt is szeretjük
Szerző: Orbán Violetta
Fotó: