A stúdióban verekedett össze a két magyar színészlegenda! Ezért püfölték egymást
Sztankay István és Fülöp Zsigmond kékre-zöldre verték egymást.
Sztankay István és Fülöp Zsigmond a magyar szinkronizálás történetének két jelentős alakja.
Sajnos már egyikük sincs köztünk, Sztankay István, Jean-Paul Belmondo állandó magyar hangja 2014 szeptemberében, Fülöp Zsigmond, Alain Delon és Michael Caine magyar hangja pedig egy hónappal később távozott az élők sorából.
A stúdióban verekedett össze a két magyar színészlegenda
Fülöp Zsigmond Vas János rendezőnek köszönheti, hogy felfedezte a szinkronszakma. Vas ugyanis vidéki színházakban is kutatott új tehetségek után. Így bukkant rá Pécsett Fülöp Zsigmondra, aki rögtön megkapta egy csehszlovák film főszerepét, majd közvetlenül ezután - próbameghallgatás nélkül - először magyaríthatta Alain Delont a Rocco és fivéreiben.
"Határtalan lelkesedéssel dolgoztunk. Például az egyik jelenetnél, amikor a két fiú összeverekszik, és a földön fetrengve püföli egymást, Vas Jancsi behozatta a büféből azt a rozoga, durva kanapét, ami még az ember fenekét is felhorzsolta, ha ráült, és azt mondta, hogy na, fiúk, most essetek egymásnak! De komolyan!
És mi egymásnak estünk Sztankayval. Elég sokszor kellett próbálni a jelenetet a szöveg miatt, de mindig teljes erőbedobással. Úgy csináltuk, hogy mindig az ütött, aki éppen nem beszélt. Mivel a vásznat néztük, azt már igazán nem figyelhettük, hogy hova ütünk. Mire sikerült felvenni a tekercset, tele voltunk kék-zöld foltokkal, karmolásokkal, sérülésekkel" - árulja el Dallos Szilvia A szinkronizálás története című könyvében.
Az 1960-ban készült Rocco és fivérei Sztankay István sorsát is eldöntötte, pedig az első szinkronszereplése után úgy gondolta, ez nem az ő terepe.
"Az első szinkronszereplésem után úgy mentem ki az épületből, hogy én nem jövök ide többet, már csak azért sem, mert nem fognak hívni... De visszahívtak. És ez eldöntötte a sorsomat. (...) Renato Salvatore magyar hangjával bíztak meg. Aztán már jöttek egymás után a nagyok, Paul Newman, Belmondo, Mastroianni, Tony Curtis..." - meséli Dallos Szilvia könyvében.
Fotó: MTI/Kollányi Péter, MTI/Kallos Bea
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. További részletek: feminaklub.hu/ Helyszín: MOM Kulturális Központ PromócióVásárolj Femina Klub bérletet!
- sztártéma
- magyar szinkron
- sztankay istván
- fülöp zsigmond
- szinkronhang
- hazai_sztar
- 80 éves a magyar szinkron
OLVASD EL EZT IS!
- interjú
- bodrogi gyula
57 éve kezdődött ez a szerelem! Bodrogi Gyula szép emlékeket őriz a szinkronstúdióból
- meghalt
- képgaléria
Legendás szinkronhangok, akiktől 2015-ben örökre búcsút vettünk
- kautzky armand
- szabó sipos barnabás