A magyar színész aggasztóan lefogyott súlyos betegsége miatt

Fotók

Hazai sztárok, akik 2016-ban betegség miatt fogytak le.

A magyar színész aggasztóan lefogyott súlyos betegsége miatt

Dia

                        	Rékasi Károly 2015 júniiusában szenvedett súlyos balesetet. 2016 februárjában azért kellett a lábát megműteni, mivel sérülései nem megfelelő ütemben gyógyultak. A megpróbáltatásai ezzel azonban nem értek véget, mert májusban a sebe elfertőzödött. Egészségügyi állapotának javulásáért rengeteg orvos küzdött, mivel júliusban húsevő baktérium, majd staphylococcus aureus támadta meg szervezetét, utóbbi pedig folyamatos orvosi figyelmet igényel. A másfél évig tartó küzdelem megviselte az 53 éves színészt, aki közel tíz kilót le is fogyott a kórházban töltött hónapok alatt, amit még szeptemberben is csak rövidebb időre hagyhatott el.

Fotó: RTL Klub, Cinema City FilmÜnnep/Schumy Csaba

Dia

	Gálvölgyi Jánost 2016 júliusának elején szállították kórházba, miután az egyik előadás közben rosszul lett. A szakemberek kiderítették, hogy mindkét veséje leállt - felépülése pedig hetekig tartott, ám ő nem adta fel a küzdelmet. Miután július közepén kiengedték a kórházból, Csonka András készített vele egy szelfit, amin jól látszik, hogy a népszerű színész és nevettető drámaian lefogyott.

Fotó: MTI/Kollányi Péter, Instagram/Csonka András

Dia

	Balázs Fecón áprilisban hajtottak végre életmentő műtétet a szíve miatt, a beavatkozás pedig jól sikerült. A műtét után viszont vízhajtót kellett szednie, a több hónapig tartó lábadozás során 20 kilót fogyott.

Fotó: Facebook/Balázs Fecó, TV2 Mokka

Dia

	A 67 éves Paudits Béla egészségügyi állapota évek óta aggasztó. A Madách Színház egykori színésze saját elmondása szerint súlyos gyomorbetegségben, gyógyíthatatlan gerincproblémában, szívbetegségben és érszűkületben szenved. Mindennek a következménye az lett, hogy mostanra már alig 40 kiló.

Fotó: TV2 Frizbi, Facebook/Paudits Béla
Ezt is szeretjük
Fotó: