"A válás másnapján még nem egy boldog ember szaladgál az utcán" Mácsai Pál szerepéről vallott
Interjú a Terápia szereplőivel.
2014. október 27-én, tegnap este indult a magyar HBO nagysikerű saját gyártású sorozatának, a Terápiának a második évada, amelyben új páciensek ülnek le Dargay András pszichológus kanapéjára, de időnként az első évadban megismert szereplőket is viszontláthatjuk.
A főszereplőt alakító Mácsai Pál mellett a szupervízorát, Fischer Ágnest megformáló Csákányi Eszter továbbra is állandó szereplő. A velük készült interjú spoilereket is tartalmaz.
Sikertörténet problémahegyekkel
- Ugyanúgy lesznek konfliktusaik, anélkül nem élet az élet, és nem menne az ember pszichológushoz, ha egyenes és problémamentes lenne az élete. Közöttük a vitáik ellenére is kifejezetten baráti a kapcsolat, a szupervízoraként alapvető, hogy segítő szándékkal közelítsek felé - kezdi Csákányi Eszter.
Ágnesnek a második évad elejére már megjelent a könyve, amellyel nagy sikert aratott. Részben a közérdeklődés miatt ismét elkezdett praktizálni: egy belvárosi toronyház tetején, pazar kilátással rendelkező, tágas irodájában fogadja a pácienseit.
- Egy sikeres állapotban lévő nő fogadja a nagyon zavarban levő, nagyon nehéz helyzetbe került barátját. Függetlenül attól, hogy az első évadnak mi lett a vége, hogy milyen állapotba került Dargay, azt gondolom, az ő története egy sikertörténet, mert olyan zavaros helyzetben volt, hogy abból csak kilépni lehetett és kellett. Nyilván a földről felállni nem könnyű. A második évad tulajdonképpen erről szól.
A második évadban Dargay András is új rendelőben fogadja a hozzá terápiára érkezőket: válását követően egy belvárosi, tágas, fiatalos legénylakásba költözött. Ő maga is megújult: elkezdett futni, a kordbársony nadrágot és a zakókat fiatalosabb ruhatárra cserélte.
A sötétből a világosba
- Az első évad története világosból a sötét felé halad, míg a második inkább kifelé a problémákból, a megoldás, a világosság felé. Azt hiszem, ilyesmit jelez Dargay félig megvilágított, félig sötétben lévő arca is a plakáton - mondja Mácsai Pál a karakteréről.
- Kikerül az önbecsapás hálójából, a hazugságok súlya alól. Egy válás után természetes, hogy másnap még nem egy boldog ember szaladgál az utcán. Az én szerepemet illetően ezt a folyamatot követi a 35 rész, és a végén egész jól összeáll egy esély egy új, tisztességes és réginél egyértelműbb életre. Itt újra az Eszter által játszott Ágnes a segítség, és vezető.
Mácsai Pál szerint a pszichológus a magánéletét érintő egyenesebb helyzeteknek köszönhetően a munkáját is hatékonyabban végzi.
- A terapeuta itt jobban teljesít. Valami megoldást mind a négy páciens életére talál. A Nagy Ervin által alakított Máté ügye is bonyolódik tovább - Dargaynak komoly pert akasztanak a nyakába -, de végül ez is megoldódik.
"Komolyan veszi a szakmáját, mint én"
Mácsai Pál nemcsak eljátssza Dargay András, saját bevallása szerint is nagyon hasonlít a pszichológusra.
- Olyan, mint én, mert hát én játszom. Bár azt remélem, én tisztábban látom magamat, mint ahogy Dargay látja magát, és egyértelműbben döntök, mint ő. Abban hasonlítunk, hogy Dargay kontrollált személyiség, nem zabolátlan, ösztönkésztetésű. Abban is hasonlítunk, hogy végül mindig a szíve szerint dönt.
Lendületesebb és fiatalosabb
A második évadban Enyedi Ildikó és Gigor Attila mellé egy új, fiatal új rendező is csatlakozott, Nagypál Orsi. Az alkotók ezzel egyrészt új színt kívántak vinni a sorozatba, másrészt lehetőséget szerettek volna biztosítani a fiatal tehetségnek. A látvány tekintetében is újdonságokat hoz az új széria: a stúdióban megépített szobadíszlet ablakai elé vetítővásznat helyeztek, amelyre a napszaknak megfelelően, belvárosi helyszíneken felvett utcai jeleneteket vetítettek, így kaptak valósághű díszletet.
- Profi és alapos munka volt. Lendületesebb, világosabb, fiatalosabb számomra a második évad - árulta el Csákányi Eszter.
Várandósan is gyönyörű Horváth Lili! A Terápia bemutatóján fotózták le a színésznőt
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: HBO/Vermes Kata
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- péterfy bori
- kováts adél
Képek! Ezt az 5 új szereplőt láthatjuk a magyar sikersorozatban
- péterfy bori
- sorozat