A színész Lukács Sándor sármját a fia is örökölte - Máté világhírű modell
A jóképű Lukács Máté nem véletlenül lett modell.
Lukács Sándor 32 éves volt, amikor fia, Máté 1979-ben megszületett. Nem véletlenül lett belőle modell, hiszen örökölte a Kossuth-díjas színész jóképű vonásait, különleges sármját és férfias vonzerejét pedig már hosszú ideje ügyesen kamatoztatja a divat világában.
A 38 éves Lukács Máté 18 éves korában kezdett el modellkedni, az elmúlt két évtized során pedig komoly karriert futott be nemzetközi szinten, hiszen távoli országokban is dolgozott, arról nem is beszélve, hogy számos magazin címlapján is megcsodálhattuk fényképeit.
- Tizennyolc-tizenkilenc éves korom óta ezt csinálom, valahogy beleragadtam a történetbe. Régen picit zavart, hogy ezt a pályát választottam, ma már nem. Bizonyítási vágy sosem volt bennem. A szüleim mindig jópofán kezelték ezt a dolgot. Nem éreztem semmiféle nyomást, hogy apám nyomdokait kellene követnem. A döntést rám bízták. Előbb persze fel kellett dolgoznom, hogy édesapám híres ember, sikeres ember, felismerik az utcán. Két különböző műfajt képviselünk, és saját erőmből jutottam el oda, ahol most vagyok. Minden újabb felkérést egyedül magamnak köszönhetek - nyilatkozta Lukács Máté 2013-ban a Vasárnap magazinnak.
Képes összeállításunkban megnézheted Lukács Sándor sármos fiának fotóit, akiből nem véletlenül lett sikeres modell.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- haumann péter