Lukács Miki új párja babát vár: a bikinis fotón jól látszik a gömbölyödő pocak
Lukács Miki nemcsak új párját mutatta meg, hanem azt is, hogy szerelme babát vár.

Lukács Miki Instagram-oldalán duplán meglepte követőit: nemcsak új párját mutatta meg, akit eddig sikerült eltitkolnia, hanem egyúttal azt is bejelentette, hogy kedvese babát vár.
Lukács Miki párja babát vár
Lukács Miki és Peller Anna 2023 márciusában tudatták a nagy nyilvánossággal, hogy 13 év után válnak. Azt nyilatkozták, nagyon szeretik egymást, de mint a testvérek, és még fiatalok ahhoz, hogy így éljék le az életüket. Kislányukat, a 2013-ban született Annabellát továbbra is közösen, nagy egyetértésben nevelik.
Lukács Miki még ugyanebben az évben az RTL Celebrandi című műsorában kereste a szerelmet, de nem lelt párra. Az elmúlt kilenc hónapban aztán felgyorsultak az események: december óta egy párt alkot egy civil foglalkozású nővel, akivel most első gyermeküket várják, már a baba nemét is elárulták. Az Instagram-oldalán először véletlenül töltötte fel a 24 óráig látható Insta-storyba a Szicíliai nyaralásukon készült, közös fotót, aztán végül ki is posztolta.
- Igen, igaz a hír, babát várunk, immár hetek óta növekszik Alexa pocakjában, és jövőre érkezik a kisfiunk. Az Instagram-történetet kicsit elszúrtam, mert még nem akartuk bejelenteni a nagy nyilvánosságnak, csak a közeli ismerősökkel tudattuk volna, de ez már csak így alakult - mesélte Lukács Miki a Blikknek.
A 45 éves sztár azt is elárulta, hogy új párja egy online marketing céget működtet, tavaly december óta vannak együtt, de kerülik a nagy nyilvánosságot. Peller Annával jó kapcsolatot ápolnak, Annabella várja a kis testvérét, nyaralni is voltak már együtt Egyiptomban. A színésznő-műsorvezetővel heteken belül hivatalosan is kimondják a válásukat.
Osvárt Andrea babát vár: a 45 éves színésznő babapocakját fürdőruhában mutatta meg
A várandós színésznő az Instagramján mutatta meg gömbölyödő pocakját.
ElolvasomCover-fotó: RTL

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció