Liptai Claudia privát fotókat osztott meg a Facebook-oldalán
Liptai Claudia kikapcsolódott.
Liptai Claudiát többnyire a képernyőn láthatják a nézők, hiszen a 41 éves színésznő a TV2 arca. Nemrégiben ért véget a Sztárban Sztár, ahol a zsűritagok között foglalt helyet, jelenleg pedig a Bumm! című vetélkedő egyik műsorvezetője Kasza Tibor mellett.


A Facebook-oldalán is túlnyomórészt a műsorokkal kapcsolatos fotókat oszt meg, ezért is volt meglepő, amikor tegnap bepillantást engedett egy kicsit a magánéletébe.
Mint a megosztott fotókból és a hozzájuk írt szövegből kiderül, gyerekkora álma vált valóra azzal, hogy eljutott New Yorkba, ahol igyekezett egy hét alatt minél több mindent megnézni a nagyvárosból.
"Korcsolyáztam a Rockefeller Centerben, elképesztő jelmezeket láttam Halloween estéjén. A Central Parkban van egy rész, amit John Lennon emlékére emeltek és aminek a létrejöttében Magyarország is segített. A legmegindítóbb pedig az a vízesés volt, amit az ikertornyok helyére építettek, körbe írva azoknak a nevével, akik az életüket vesztették azon a szeptemberi napon. Feledhetetlen élmény volt. Kívánom mindenkinek hogy megélje az álmait!" - lelkendezett a hivatalos közösségi oldalán.
Fotók: Liptai Claudia / TMC Management, Facebook- és főképfotó: TV2/Sajtószoba
Liptai Claudia a Sztárban Sztár műsorában
Nézd meg, Liptai Claudiát milyen dögös ruhákban láthatták a nézők hétről hétre.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















