Létay Dóra és fiatalabb zenész párja között dúl a szerelem - Már össze is költöznek

Létay Dóra és Élias Gyula összeköltöznek.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Létay Dóra 2014-ben vált el színész férjétől, Józsa Imrétől, aki 2016 októberében súlyos betegségben elhunyt. A színésznőt lelkileg nagyon megtörte volt kedvese halála, beletelt némi időbe, mire feldolgozta mindezt. Sokáig egyedül nevelte a 2012-ben megszületett gyermeküket, Emmát, azonban 2017 nyarán fordulópont történt a magánéletében. Beleszeretett a nála öt évvel fiatalabb Élias Gyula zenészbe, akivel most komolyabbra fordult a kapcsolatuk.

Közel két év után költöznek össze

A sztárpár négy hónap után érezte, hogy köztük tényleg komoly a dolog, nem pedig egy szimpla fellángolásról van szó, olvasható a Blikk cikkében. Eddig külön éltek, ráadásul mind a ketten elfoglalt emberek, azonban most már elegük lett a kétlaki életből, így már az otthonkeresésbe is belevágtak. Élias Gyulának előző kapcsolatából két fia van, akik olykor vele vannak, máskor pedig az édesanyjukkal. Emiatt is szeretnék, ha olyan lakhelyük lenne, ahol mindenki elférne kényelmesen.

létay dóra élias gyula
Fotó: Facebook/Létay Dóra

- Előfordult, hogy a kislányom alvós macija Gyulánál maradt, anélkül meg nem lehet Emmával óvodába menni, de szerencsére nemrég kiszemeltük Budán a közös otthont. Reméljük, pár hónapon belül birtokba vehetjük - nyilatkozta a lapnak a színésznő.

Hozzátette azt is, hogy együtt sokkal egyszerűbb lesz az életük. Élias Gyula rajong a gyönyörű színésznőért, aki alig várja már, hogy együtt éljenek.

- Nagyon szeretek Dóra mellett elaludni és mellette ébredni is. Varázsa van az együtt töltött, nyugodt reggelnek, amikor összebújva szerethetjük egymást - mesélte a lapnak.

Új magyar álompár született - A 2 műsorvezető egymásba szeretett

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük