A Csipát kiütéssel legyőző Lencse Laci felesége gyönyörű nő: ragyog a családi fotón

Lencse László kétgyermekes édesapa, nagyobbik csemetéje, Zara már 11 éves kiskamasz.

Lencse László családja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Top olvasott cikkek

Lencse László Fenyő Iván helyett ugrott be a Sztárboxba, végül az eddigi egyik leggyorsabb, legkeményebb meccset vívta a ringben.

Lencse László családja

Lencse László neve egészen eddig vélhetően a futball-rajongó közönségnek hangzott főleg ismerősen, utánpótlás válogatottként kezdte, majd 2017 és 2020 között az MTK csatára volt, jelenleg pedig a Balatonfüred NB III-as csapatában játszik. 

A Sztárbox harmadik negyeddöntőjében azonban méltó módon bemutatkozott a nagyközönségnek, az első menet felénél K.O.-val kiütötte a Hooligans sztárját, Csipát, akihez végül orvost is kellett hívni.

Kevesen tudják, de Lencse László két gyermek büszke édesapja, Instagram-oldalán időnként el is dicsekedik gyönyörű családjával. Legutóbb augusztusban posztolt csinos feleségével, Ancsával, 11 éves lányával, Zarával és kisfiával, aki a posztok tanúsága szerint még a bokszedzésekre is elkísérte, de a foci iránt is nagyon érdeklődik.

Ernyey Béla 38 évvel fiatalabb felesége tiszta Katalin hercegné volt az ünnepségen: lovaggá ütötték a színészt

Ernyey Béla felesége varázslatosan szép volt férje mellett az eseményen, mikor a színészt lovaggá ütötték.

Elolvasom

Cover-fotó: RTL

Az illatok terápiás ereje

Már megvásárolható a Femina első könyve: 

A láthatatlan gyógyító

Molnár Éva kötete egy különleges utazásra hív az illatok gyógyító világába — az ókori füstölőktől egészen a modern olfaktív terápiáig.
Hogyan hatnak ránk az illatok? Miért kapcsolódik össze ennyire mélyen az emlékezet, a lélek és a szaglás? És hogyan segíthetnek az illatok a testi-lelki harmónia megtalálásában? 

Promóció

Ezt is szeretjük