"Maradjál kussban": Laky Zsuzsira az Ázsia Expresszben káromkodva akadt ki a férje
Laky Zsuzsi és férje csúnyán összeszólalkoztak az Ázsia Expressz második adásában. Guszti káromkodva akadt ki.

Vasárnap este elstartolt a TV2-n az Ázsia Expressz ötödik évada: már az első adásban durva kihívásokkal szembesültek a hírességek, a másodikban pedig ez csak fokozódott. Meg is volt az első kiakadás: Laky Zsuzsi férjénél szakadt el a cérna.
Már az első éjszaka nagy kihívás volt, a játékosoknak egy lakatlan szigeten kellett aludniuk. Sokan egy pillanatra sem hajtották álomra a fejüket, így nem éppen kipihenten vágtak neki az első igazi versenynapnak.
Laky Zsuzsi férje az Ázsia Expresszben
A kaland reggeli előtt vette kezdetét: a párosoknak meg kellett találniuk egy lábbal hajtható helyi járművet, hogy azzal tekerve tudjanak közlekedni. Dietz Guszti ennél a pontnál akadt ki káromkodva.
A fáradtság és az éhség, valamint az, hogy nem tudtak eligazodni az utcákon, váltotta ki belőle, hogy pattanásig feszültek az idegei.
- Nem aludtam három napja, nem ettem ma még semmit, és itt tekerek, mint a güzü a 38 fokban - mondta felháborodva.
Felesége próbálta nyugtatni, illetve figyelmeztetni, vigyázzon az úton parkoló autókra, de ez csak olaj volt a tűzre Gusztinál.
- A saját feleségem is engem b*sztat. Maradjál kussban, jó?
A kulisszák mögötti kisfilmben Laky Zsuzsi elárulta, számított erre a kitörésre, csak arra nem, hogy ez még a játék elején bekövetkezik.
Laky Zsuzsi nagyobbik lánya már tinédzser: Luca tisztára, mint szépségkirálynő édesanyja
Laky Zsuzsi gyermekeit a Farm VIP döntőjében láthattuk a tévében. Nagyobbik lánya, Luca már 13 éves lesz az idén.
Elolvasom
Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció