Laky Zsuzsi megrázó vallomása: „A fülem mögötti feketés-lilás foltot már nem volt olyan könnyű eltüntetni”
Laky Zsuzsi több évig élt toxikus kapcsolatban, amiből nagyon nehezen menekült meg.

Laky Zsuzsi három évig élt bántalmazó kapcsolatban, és bár a nyomokat észrevette a környezete, senki nem tudott rajta segíteni.
Laky Zsuzsi bántalmazó kapcsolata
A modell a Story magazinnak idézte fel múltja legnehezebb időszakát. Mint kiderült, tinédzserkorában három évig élt bántalmazó kapcsolatban, amiből nagyon nehezen tudott kilépni.
– 15 éves voltam, amikor Nagykanizsán, ahol születtem és éltem, összejöttem egy nálam négy évvel idősebb, „gyúrós” fiúval. Én is ugyanabba a klubba jártam edzeni, és bár nem igazán ismertem, bizalmat szavaztam neki, miután megtetszettünk egymásnak. Sajnos csak kb. fél évig volt felhőtlen a kapcsolat, utána kezdődtek a bajok. A barátom sokszor megalázóan viselkedett velem. Utánam köpött a lépcsőházban, vagy előfordult, hogy több órára bezárt a lakásba, így büntetett meg – mesélte a magazinnak a modell.
Hozzátette, túl fiatal volt ahhoz, hogy felmérje, azonnal menekülnie kellett volna. Ugyan a barátnőinek elmondta, miken megy keresztül, ők sem tudtak rajta segíteni. Szüleinek viszont nem mert beszámolni a történtekről.
– Az edzőterembe továbbra is lejártam, ott vették észre egy dulakodás nyomait rajtam, azt a feketés-lilás foltot, ami a fülem mögött éktelenkedett, és amit nem volt már olyan könnyű eltüntetni. Azonnal beavatkoztak, meg akartak védeni, de sajnos eredménytelenül.
Végül három évébe telt, mire meg tudott szabadulni bántalmazó exétől. Habár ma már nem fél, álmaiban még most is felsejlenek a múlt fájó pillanatai.
Singh Vikit megverte és megalázta az exe: 8 évig nem tudott szabadulni tőle
Singh Viki sokáig képtelen volt kilépni a toxikus kapcsolatból, amely nagyon megviselte.
ElolvasomCover-fotó: Profimédia