Laár András elköltözött 22 évvel fiatalabb feleségétől: a harmadik házassága 15 év után ment tönkre
A humorista 15 együtt töltött év után költözött el feleségétől, Katalintól, akivel egy közös gyermekük van.
Laár András és harmadik felesége 15 évvel ezelőtt ismerkedtek meg, a humorista azonban nemrég úgy döntött, elköltözik Katalintól.
69 évesen elhatározta, új életet kezd, és azt is elárulta, miért.
Laár András elköltözött feleségétől
A Blikk írta meg, hogy Laár András néhány héttel ezelőtt elköltözött a családi házból, és könnyen lehet, hogy kapcsolatuk ezután válással ér véget. Sokáig úgy tűnt, boldogan élik a mindennapjaikat közös fiukkal, a 13 éves Buda Illéssel együtt, ám a humorista bevallotta, hosszas vívódás után döntött a szétköltözés mellett.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
A KFT alapítója a napokban a kultura.hu-nak adott interjúban beszélt arról, hogy már nem él együtt a feleségével.
- Lemondtam a magánéleti zűrzavarokról is. A közelmúltban elköltöztem a feleségemtől, akivel tizenöt éven át zűrzavarban éltem. Nem egy másik nő miatt jöttem el, és nem is keresek most új párkapcsolatot. Most a békesség irányába megyek, és nagyon jól érzem magam egyedül - mondta.
A Blikk forrása szerint régóta gondokkal küzdöttek, és Laár András a válást fontolgatja.
Pokorny Lia 17 éve vált el Csányi Sándortól: ezért volt állandó lelkiismeret-furdalása jó ideig
Pokorny Lia és Csányi Sándor akkor váltak el, amikor a közös fiuk négyesztendős volt.
Elolvasom(Cover-fotó: TV2/Tények Plusz.)
OLVASD EL EZT IS!















