Íme Kunovics Katinka ritkán látott férje: a zenésszel több mint 4 éve alkotnak egy párt

Az énekesnő és Zoltán teljesen egy hullámhosszon vannak, bármilyen döntésről is van szó életükben.

Kunovics Katinka ritkán látott férje

Kunovics Katinka és zenész férje már több mint négy éve együtt vannak. A kapcsolatuk tavaly túlélt egy rövid szakítást is, mely csak még erősebbé tette kettejük összetartozását, sőt miután kibékültek, kedvese meg is kérte az énekesnő kezét.

Kunovics Katinka ritkán látott férje

A páros 2020-ban ismerkedett meg egymással. Zoltánnal idén májusban mondták ki a boldogító igent, esküvőjükről még címlapfotó is született. 

Az esküvő után a Kanári-szigetekre költöztek, ahonnan azóta már hazajöttek. A Mokkában meséltek arról, mi történt velük az elmúlt időszakban.

- Kaptunk egy felkérést, hogy szállodákban zenéljünk, és úgy voltunk vele, hogyha minden oké, akkor miért ne maradjunk – árulta el a részleteket Kunovics Katinka arról, miért költöztek ki májusban az egzotikus helyre.

Terveik szerint az énekesnő kislánya ott járt volna iskolába, ám ez az a részlet, ami miatt mégis inkább úgy döntöttek, hogy hazaköltöznek. A fellépések miatt ugyanis rengeteget kellett ingázniuk a helyszínek között, ami nem éppen egy tanuló kislánynak megfelelő életmódot jelent. Miután nem tudták megoldani munkaadóik, hogy egy helyen maradhassanak, nem volt kérdés, hogy hazajönnek.

- Az első szempont az, hogy a gyereknek jó legyen, hogy a kislány tudjon iskolába járni, ahhoz viszont haza kellett jönni, ez volt a legjobb megoldás – mondta Zoltán is, aki azt is hozzátette, annyira nem sajnálják, hiszen mindig jó érzés hazajönni.

- Mivel zenészek vagyunk, ezért nem fogunk mást csinálni ezután sem – válaszolt az énekesnő a műsorvezető kérdésére, hogyan tovább.

– Igen, marad a zene. (…) Én sokat hajóztam, így majd megint megyek. Ezek rövidebb, két-három hónapos dolgok – tette hozzá férje, aki arra is kitért, hogy feleségénél jobban veszi a külföldi lét akadályait, mivel többet dolgozott már így, nincs benne olyan erős honvágy, mint kedvesében.

Bár nem örülnek annak, hogy ilyenkor hónapokra távol vannak egymástól, azért már hozzászoktak ehhez is.

– Nálunk nagyobb a megértés, mind a ketten zenészek vagyunk, és így egy hullámhosszon vagyunk. Tudjuk, mi történik, tudjuk, mire kell vigyázni – mondták egyetértően.

Íme Hevér Gábor jóval fiatalabb felesége: a gyönyörű Miriamért 23 éve bolondul

A színész 23 éve él boldog párkapcsolatban Miriammal, akivel két lányuk született.

Elolvasom

Cover-fotó: TV2/Mokka

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?

Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?

 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. április 9. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük