Kumin Viktória az RTL gyönyörű, szőke híradósa volt: ezért kell Londonból hazaköltöznie a családjával
Kumin Viktória és családja hat év után költözik haza Londonból.
Kumin Viktóriát 1998-ban ismerhették meg a nézők, akkor még csak gyakornokként tűnt fel az RTL képernyőjén. A műsorvezetőnő ugyan később a TV2-nél is dolgozott rövid ideig, majd a Fix TV és a Duna TV műsorvezetője is volt, 2005-től ismét visszatért az RTL csatornájához, mint híradós, egészen 2011-ig.
Kumin Viktória és családja hazaköltözik Londonból
A televízió képernyőjéről lekerülve rádiós műsorvezetőként kezdett el dolgozni, de életében hatalmas változásokat eredményezett férje munkája, ami miatt többször váltottak otthont, méghozzá külföldi helyeken. Kumin Ferenc, akihez a gyönyörű híradós 2007-ben ment hozzá, először New York-ban volt főkonzul 2014-től, majd 2020-ban őt nevezték ki a londoni nagykövetnek, ám most haza kell költöznie a családnak - olvasható a story.hu oldalán.

Életükre természetesen mindig is nagy kihatással volt férje munkája: lányuk, Berta 2008-ban látta meg a napvilágot, és New York-ban kezdte meg az általános iskolát, kisfiuk pedig már kint született az Egyesült Államokban.
- A kisfiam, Ferkó 2015 januárjában született New Yorkban, de nem lett emiatt amerikai állampolgár, ezt a diplomaták nem kapják meg. A rádióműsorokat kintről is tudtam készíteni, közben Berta elkezdte az általános iskolát. Sok nyílt nap és óra volt, amit én igen izgalmasnak találtam, mert bepillantást nyerhettem egy teljesen más típusú oktatásba, annak minden előnyével és hátrányával együtt - mondta Kumin Viktória egy korábbi interjúban.

A család 2018-ig élt a tengerentúlon, majd rövid időre hazaköltöztek, míg végül az egykori híradós férje 2020-ban hazánk londoni nagykövete lett. Több olyan hihetetlen élményben volt részük kint tartózkodásuk során, amit sokan el sem tudnak képzelni: II. Erzsébet királynőnek együtt adta át a megbízólevelet férjével, és még akkor is, ha csak online tudtak találkozni a koronavírus miatt, hatalmas dolog volt ez. Máskor Katalin hercegné és Vilmos herceg vendégeként vettek részt kerti partin a Buckingham-palotában, illetve Windsorban III. Károly király vendégei voltak a szokásos évi diplomáciai fogadáson.
Most mindez véget ér, ugyanis Kumin Viktória férjének lejár a megbízatása, ezért hazarendelik. Még inkább megnehezíti ezt az időszakot számukra, hogy lányuk, Berta viszont kint marad Angliában, hogy folytassa tanulmányait és színészi karrierjét - olvasható a story.hu-n.
- Az biztos, hogy nem egyszerű felszámolni hat év után az életet. Az előző állomáshelyünk, New York után sem volt könnyű, de most is ugyanaz a legnehezebb: a barátok, az ismerősök, a szeretett helyek hiányozni fognak a lányommal együtt. (...) Berta itt folytatja a tanulmányait és a színészetet is. Emellett a University College Londonon, vagyis a UCL-en szerez majd diplomát. Ez az időszak ezért duplán nehéz számunkra, hiszen nemcsak Londontól búcsúzunk, hanem Bertától is el kell engednünk, mert most kezdi meg az önálló életét - mondta Kumin Viktória.
A TV2 egykori híradósa Kenyába költözött új párjával: Szebeni István 50 évesen teljesen új életet kezdett
Szebeni István 2023-ig a TV2 híradósa volt, ma Afrikában él és dolgozik, sőt, a szerelem is rátalált.
ElolvasomCover-fotó: RTL
















