Ő Krug Emília ritkán látott férje: Andrással ennél a médiumnál fognak együtt dolgozni
Krug Emília legnagyobb támasza a munkájában férje, aki szintén kiveszi részét a műsorkészítésből.
Krug Emília és férje nemcsak a magánélet, de karrier terén is hatalmas összhangban vannak, most is együtt fognak dolgozni.
Krug Emília férje
ATV-s távozása után most új fejezet kezdődik Krug Emília karrierjében, a népszerű televíziós nemrég jelentette be, hogy visszatér a képernyőre, méghozzá a Telex felületén. Saját közösségi oldalán árulta el, hogy új műsora Szinten túl – Krug Emíliával címmel indul, és külön hangsúlyozta, hogy teljes szerkesztői és tartalmi szabadság mellett dolgozhat majd.
Krug Emília tavaly novemberben váratlanul, meghatódva búcsúzott el a nézőktől az ATV-n, távozása után hosszú ideig nem nyilatkozott, így sokan találgatták, hol és milyen formában térhet vissza. Elmondása szerint nem volt előre kidolgozott terve, egy dolgot azonban biztosan tudott, nem hagyja el az újságírást.
Az új projekt azonban nemcsak szakmai szempontból izgalmas, kiderült, hogy ismét együtt dolgozik férjével, Pungor Andrásral. A szakember korábban már több területen is segítette Krug Emília munkáját, most pedig a digitális tartalomgyártásban is kulcsszerepet kap, hiszen ő lesz a műsor vezető szerkesztője.
Krug Emíliáról és férjéről ide kattintva találsz közös fotót!
- A reggeli női műsorvezetők esetében a stabil háttér elengedhetetlen. És nálunk a nagyszülők sajnos nem segíthetnek, mert nincsenek velünk. Ma már viszont a férjemmel együtt én is odabújhatok Mátéhoz, a kisfiamhoz reggelenként, és mivel ilyenkor a cicánk is odagömbölyödik, hármasban ébresztgetjük, ami anyaként a legfelemelőbb reggeli rutinom lett - mesélte a Best magazin cikkében, amit a Story.hu szemlézett.
Krug Emília 12 év után váratlanul hagyta ott az ATV-t: áprilisban visszatér a képernyőre
Tavaly októberben jelentette be Krug Emília, hogy otthagyja az ATV-t.
ElolvasomCover-fotó: ATV
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















