A magyar énekesnőt a nyílt utcán akarták megerőszakolni: megrázó, mit mesélt
Kozso exfeleségét, Kádár Mónikát a nyílt utcán támadták meg, meg akarták erőszakolni, leszaggatták a ruhát is róla.

24 év után először mesélte el kamerák előtt azt a szörnyű történetet Kádár Mónika énekesnő, amely a nyílt utcán történt meg vele: egy férfi meg akarta erőszakolni.
Kozso volt feleségével 2000-ben történt az eset, amelyet az újságok akkor címlapon hoztak le: az énekesnőt leteperték az utcán, a fehérneműjét leszaggatták róla, csak a szerencsén múlt, hogy nem történt meg a tragédia.
Kozso volt feleségét meg akarták erőszakolni
Kádár Mónika mostanáig képtelen volt beszélni az esetről, most a Tények Plusz kamerái előtt idézte fel először a nyilvánosságnak a hátborzongató történetet.
Nem elég, hogy a férfi rátámadt az utcán, hónapokon keresztül zaklatta. Telefonon hívogatta, volt, hogy a lábtörlőjén aludt, azzal fenyegette, hogy az életére tör.
- A hátam mögött jött, hirtelen jobbra néztem, már akkor a földön voltam, kirántotta a lábamat. Rám vetette magát, és egyből a bugyimba akart nyúlni, fényes nappal, a tévé székháza előtt tíz méterrel akart megerőszakolni - emlékezett vissza.
Az akkor 29 éves énekesnőnek annyi lélekjelenléte volt, hogy a táskájában lévő üveggel fejbe verte a támadót. Ezután a férfi elmenekült, Mónika sokkos állapotban maradt a helyszínen, a dulakodás következtében zúzódások és sebek keletkeztek a testén.
Ez a történet már önmagában is borzasztó, ám a lelki terror csak ezután kezdődött, a támadó elkezdte zaklatni. Kinyomozta a lakhelyét, többször az ajtaja előtt aludt. Végül elment a rendőrségre, de az állandó zaklatás csak azután szűnt meg, hogy Mónika életébe belépett egy férfi.
Kozso lánya egy 31 éves, szőke bombázó: „Ha ő nem kíváncsi ránk, ne erőltessük”
Kozsónak és volt feleségének, Kádár Mónikának egy lánya született, Amanda ma már 31 éves dögös szőkeség lett, aki szintén művész szakmát választott.
Elolvasom