Több év után szakított a magyar sztárpár! Pedig már a babát tervezték

A részletek

Élete nagy szerelme hagyta el a magyar énekest, Kozsót.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az Ámokfutók frontembere, Kozso és párja állítólag szakított. Keira hat év után költözött el az énekestől.

A Blikk információi szerint Keira és Kozso hat év után szakított annak ellenére, hogy már készen álltak a családalapításra.

Esküvőt és gyereket terveztek

A lap információi szerint a sztárpár kapcsolatában  már régóta problémák voltak, pedig úgy tűnt, az elmúlt évek nehézségei inkább összekovácsolják Kozsót és szerelmét. Amikor 2014-ben kiderült, hogy az Ámokfutók frontembere agyvérzést kapott, és fél oldalára lebénult, Keira el sem mozdult a betegágya mellől, és könnyekkel küszködve nyilatkozott az énekes súlyos állapotáról.

Kozso lassú felépülése után azt nyilatkozta, megérintette a halál szele, aminek következtében szerelmével együtt úgy döntöttek, nincs mire várniuk, családot alapítanak. Úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben zajlik körülöttük, ám Kozso a legutóbbi koncertjén már nem Keirával, hanem két új táncoslánnyal jelent meg. 

A lap úgy tudja, Keira és Kozso régóta nincsenek együtt, sőt, szét is költöztek, és a nő egy budapesti bárban állt a pult mögé.

Esküvő helyett szétment a magyar álompár

Képes összeállításunkból kiderül, mely hazai hírességek szakítottak 2015-ben. Nézd végig a képeket!

Esküvő helyett szétment a magyar álompár! Képeken a sztárok, akik 2015-ben szakítottak

Nézegess képeket!

Elolvasom
Fotó: Facebook/Ámokfutók

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük