Ő volt a Jazz+Az bájos énekesnője! Ennyit változott 15 év alatt

Emlékszel a '90-es évek legsikeresebb magyar együtteseire? Nézd meg, mennyit változtak azóta!

Dia

	Kozma Orsi a napokban a Család-barát vendége volt, és meg kell jegyeznünk, a 39 éves, két gyermekes édesanya szinte semmit sem öregedett. Az énekesnő a Jazz+Az feloszlása után 2005-ig a Cotton Club Singers tagja volt, majd 2008-ban megalakult saját együttese, a Kozma Orsi Quartet. Váczi Eszter 2002-ben alapította meg jazzkvartetjét, Váczi Eszter és a Quartet néven, Behumi Dorottya hangja pedig a Budapest Bárból lehet ismerős, amelynek 2009 óta a tagja.

Fotó: Youtube.com, MTVA/Család-barát

Dia

	A Táncolj! vagy a Gyere és álmodj című slágerek előadója, a Desperado a '90-es végén alakult, de az együttes a 2000-es években is nagy sikereket ért el. Ma már kevesebbet hallani róluk, ám jelenleg is működnek, folyamatosan új dalok születnek. Énekesnőjük Gábor Bernadett a hét éves Kitti édesanyja, az évek múlásával egyre dögösebb lesz.

Fotó: Facebook/Gábor Bernadett

Dia

	Az UFO együttes göndör hajú bombázója, Tölgyesi-Khell Cynthia 1996-tól, a kezdetektől erősíti a csapatot. Bár az évek során számos tagcsere történt, 2010-től új felállással a mai napig koncerteznek. Cynthia 2004-ben ment hozzá Hujber Ferenchez, akitől két gyermeke van, Noel és Noa.

Fotó: Facebook/Khell Cynthia

Dia

 	A kilencvenes évek popcsapatai közül a legsikeresebb és leghosszabb pályájú a három bombázóból álló Baby Sisters volt, akik a nagy előd, a brit Spice Girls oldalvizén evezve slágerlistás dalaikkal közel négy évig bolondították a magyar tiniket, no és törték a férfiszíveket. Hertelendy Klári, Bognár Évi és Szklenár Gabi közül ez utóbbira emlékeznek a legtöbben, szólóalbumot adott ki, szerepelt a TV2 nagysikerű show-jában, jelenleg pedig ikreivel várandós.

Fotó: Facebook/Baby Gabi
Ezt is szeretjük
Fotó: