Végzetes balesetet szenvedett! A 32 éves magyar sportolóra holtan találtak rá
Kováts Viktor bázisugró ejtőernyője nem nyílt ki próbaugrás közben.
Megtalálták tegnap a holttestét a kínai hatóságok Kováts Viktornak, a szárnyasruhás ugrás magyar nemzeti bajnokának.


Kedden egy sikertelen próbaugrás következtében lezuhant a Hunan tartományi Tienmen-hegy völgyében, miután ejtőernyője technikai okok miatt nem nyílt ki.
Nem nyílt ki az ejtőernyője
Kováts Viktor a Csiangcsiacsie városhoz tartozó nemzeti parkban pénteken kezdődő, háromnapos második wingsuit-világbajnokságra edzett 15 versenytársával együtt. A különleges hegyek, melyek között tartják, James Cameron Avatar című filmjében is feltűntek.
A madáremberek hétszáz méter magas, meredek szikláról elrugaszkodva, speciális szárnyasruhájukkal siklanak a levegőben, mielőtt egy ejtőernyő segítségével földet érnek.
Kováts Viktor október 8-án negyedikként ugrott, és már kezdetben eltávolította egy széllökés a tervezett útvonalától. Ejtőernyője - a szemtanúk elmondása szerint - technikai okok miatt nem nyílt ki.
Keresésére csaknem kétszáz tűzoltót és rendőrt mozgósítottak, akik reflektorok fénye mellett éjszaka is kutattak utána. A magyar sportoló holttestét egy száz méter magas sziklaszirt tövében találták meg a mentők tegnap reggel - jelentette a Hszinhua hírügynökség.
A sportág nemzetközi szervezete a balesetet követően kiterjedt vizsgálatot indított annak kiderítésére, mi vezethetett a tragédiához. Az eredménytől függően szükség esetén változtatásokat kezdeményeznek a verseny lebonyolítására.
Csak 32 éves volt
Kováts Viktor 1250 alkalommal hajtott végre ejtőernyős ugrást, és 250 bázisugrás volt mögötte. Szárnyasruhával - wingsuit - hétszázszor ugrott.
A 32 éves sportoló a szárnyasugrás háromszoros magyar bajnoka, a svájci Stechelbergben 2012-ben megrendezett ProBASE szárnyasugró bajnokságon a dobogó legfelső fokára állhatott.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció
Fotó: MTI/Hszinhua/Sao Jing
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
















