
Te tudtad róla? Meglepő dolgot árult el magáról Kováts Vera
Kováts Vera aurafotózáson járt, ahol különleges képességei mellett Baricz Gergőről is beszélt.

Kováts Verát eddig elsősorban énekhangja miatt ismerte és szeretette meg az ország, a közelmúltban viszont egy eddig titkolt dolog derült ki róla.
Az X-Faktor 17 éves felfedezettjének különleges aurája van, amit nemrég egy aurafotózáson is megvizsgáltak.
Természetfeletti képességei lehetnek
A fiatal énekesnőnek állítólag természetfeletti képességei lehetnek. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az aurája különböző színekben pompázik.
Ez már néhány éve, egy aurafotózáson is kiderült róla. Vera aurája ugyanis akkor indigókék volt, ami egyesek szerint a csodás tehetséget jelenti.
Az X-Faktor csillagát és édesapját a Reflektor kamerája elkísérte egy újabb fotózásra, melynek során kiderült, hogy sok benne a narancsszín és a zöld, valamint a feje felett a sárga. Ezek mellett a speciális ábrán megjelent a lila szín is, ami igen erős spiritualitást jelöl.
Ezek alapján elmondható róla, hogy jók a megérzései, a ráérzőképessége, és olykor előre láthat dolgokat. A zöld szín pedig azt jelenti, hogy nagyon segítőkész lány.
Csak Baricz Gergő jöhet nála szóba
- A lábamnál voltak olyan mintázatok, melyek szerint még az utamat keresem. De én szeretnék előre lépni, és nem a múltammal foglalkozni - mondta.
A 17 éves tehetség auráján a fáradtság is látszott: előfordulhat, hogy a kimerültség miatt tűnt el az indigókék szín. Vera elárulta, hogy valóban kifárasztotta a verseny, ahová tulajdonképpen kislányként került be, és csaknem fiatal nőként távozott.
Manapság már látszik is rajta, hogy szinte felnőtt. Ez abból is kiderül, hogy a más fiúkról szóló pletykák ellenére lassan komollyá válik a kapcsolata Baricz Gergővel.
-
Ezüst nyaklánc világoskék cirkóniával díszített ovális medállal7 650 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy nyaklánc különlges cirkónia dísszel12 900 Ft
Édesapja nem csodálja, hogy szép és tehetséges lányát sok fiú megkörnyékezi, de az énekesnő szerint nála egyetlen embernek van esélye.
- Csak Gergő jöhet szóba - mondta apukája szavaira reagálva.
Fotó: RTL Klub/ Bársony Bence