Már 15 éves! Nézd, hogy megnőtt Kováts Adél színésznő lánya
Kováts Adél 15 éves lányával, Laurával jótékonykodott.
Kováts Adél lánya, Laura 1999-ben született, hét hónapra, a színésznő hónapokig aggódott újszülött babája életéért.


Az 52 éves sztár gyermeke ma már egy komoly gondolkodású, 15 és fél éves kamaszlány.
Már 15 éves Kováts Adél lánya
Kováts Adél számára a jótékonykodás magától értetődő, a Bethesda Kórház Alapítvány jószolgálati nagyköveteként anyák napján is részt vett egy jótékonysági akcióban.
A MOM Parkban rendezett Hercegnő az anyukám elnevezésű rendezvényen Szoboszlay András grafikusművész készített rajzokat az édesanyákról egy fénykép és gyermekük elmesélése alapján.
A képeket a helyszínen megvásárolhatták a résztvevők, és az így befolyt összeggel a Bethesdát támogatták.
- Néhány évvel ezelőtt úgy készültek Lauráék egy iskolai ünnepségre, hogy minden gyerek lerajzolta az anyukáját, és a táblára kihelyezték a műveket. Az anyukáknak pedig meg kellett találniuk magukat. Nagyon büszke voltam, hogy én voltam az első, egyből felismertem magam a rajz alapján, Laura nagyon ügyesen ábrázolta a fő vonásokat, jellegzetességeket - mesélte a színésznő.
A tinédzser Laura, aki már csak egy fejjel alacsonyabb Kováts Adélnál, minden évben készít valamit az édesanyjának, de valójában azt tartja a legnagyobb ajándéknak, ha együtt lehetnek.
Friss fotón Rubint Réka lánya! Elképesztő, hogy megnőtt az utóbbi időben
Nézegess képeket!
ElolvasomFotó: Németh Dániel, MOM Park
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció















