Nem látszik rajta a kor! Kováts Adél közel az 50-hez is hihetetlenül bájos

A 48 éves Kováts Adél simán letagadhatna jó néhány évet.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kováts Adél szépsége és kislányos kisugárzása az évek során mit sem kopott. Igaz, a színésznő időközben szemüveges lett, de ez minden, ami a külsején változott az évtizedek alatt. Kováts Adél bájos, mégis nőies kisugárzása, úgy tűnik, örök.

A magyar színművésznő, akit egyebek közt Kossuth-díjjal is jutalmaztak, távol tartja magát a bulvárélettől, mégis, a legtöbben tudják, ki ő.

Sorozatokban is felbukkan

Nem véletlenül, hiszen korábban olyan sikersorozatokban bukkant fel, mint a Kisváros és az Angyalbőrben, legutóbb pedig a Szélcsend című thrillerben csillogtatta meg tehetségét a mozivásznon.

Kováts Adél 1983-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Még ebben az évben a Nemzeti Színházhoz került, amelynek kilenc évig volt tagja. 1993 óta viszont a Radnóti Színház társulatához tartozik.

A bájos sztár korábban bevallotta, mindig is színésznő akart lenni, úgy véli, neki ez az egyetlen hivatása. Szerinte a színház nem más, mint az energiaátadás egy sajátos formája - márpedig ő a színpadon tudja a legtöbb energiát adni magából.

Kislánya a mindene

A színésznő karrierje során lépésről lépésre kapta az egyre komolyabb feladatokat, úgy, ahogy az a nagykönyvben meg van írva.

A legdögösebb magyar sztármamik

Nézegess képeket!

Elolvasom

Először csak apróbb szerepeket kapott, aztán kezdték felfedezni. Eleinte próbálták beskatulyázni a szépséges naiva szerepkörébe, ám Adél tett érte, hogy ez ne történhessen meg. A Rómeó és Júlia hozta meg számára az áttörést a színházban, míg televíziós szerepei közül az Életképek című sorozat Katinkája a legismertebb.

Bár magánéletével nem szerepel rendszeresen a címlapokon, nem titkolja, hogy férjével, Kováts Tibor táncművésszel hosszú évek óta élnek boldog házasságban. Ahogy az sem, hogy kislányuk, az idén tízéves Laura koraszülöttként látta meg a napvilágot, aminek következtében a későbbi életére is kiható károsodásokat szenvedett.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A színésznő azonban nem adta fel, és egy percig sem csüggedt. Sőt, rengeteget dolgozott a kislányával azon, hogy ezek a problémák megszűnjenek, és még arra is volt ereje, hogy segítsen és biztassa a hasonló helyzetben lévő anyukákat.

Fotók: Europress

Ezt is szeretjük