Kovács Patrícia bepánikolt az esti műsor forgatásán

Kovács Patrícia is szerepel a Comedy Central Készhelyzet című mai műsorában.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Tíz vadonatúj epizóddal és húsz zavarba ejtő helyzettel tér vissza ma estétől a Comedy Central nagy sikerű, saját gyártású produkciója, a Készhelyzet. Az alkalmanként félórás műsor ezúttal is két blokkból áll, amelyekben egy-egy neves vendég néz szembe az improvizációs képességeit kihívás elé állító feladattal. Rajta és persze az ösztönein múlik, hogyan mászik ki a csávából. Garantált, hogy több hírességet is új oldaláról ismerhetünk meg, hiszen a legváratlanabb dolgok történnek majd velük. A ma esti premierepizódban Kovács Patrícia és Anger Zsolt is hatalmas slamasztikába keveredik.

A színésznőnek egy pácba került konyhafőnökké kell gyorsan átlényegülnie, akinek a Michelin-csillagot osztogató és ellenőrző brigád előtt kell bizonyítania, miért is érdemelné ki étterme a nemes kitüntetést, úgy, hogy igazából halvány gőze sincs arról, hogy mit is főzött. Ráadásul a felkínált desszertje sem stimmel igazán.

- Imádok improvizálni, és kifejezetten élvezem, ha ilyen helyzetekbe kerülök, mert kicsit olyan, mintha Alice lennék Csodaországban: nem tudom, mi fog velem történni. Úgy érzem, ez egy jó kaland volt, mindig nagyon szívesen veszek rész ilyesmiben. Ennek ellenére bevallom őszintén: ilyenkor kicsit bepánikolok. De szeretem ezt a fajta pánikot, hiszen építően hat rám - árulta el.

Rögtönzött séfként a hipermarket polcairól beszerzett fánkokkal végül sikerült lenyűgöznie a bizottságot, így végül mélyen a zsebébe nyúlva kaparintotta meg éttermének a Michelin-csillagot.

Anger Zsolt a Készhelyzetben a kedvesével szenved szadomazo balesetet, a kettejüket összekötő bilincs kulcsa ugyanis a lány gyomrában landolt. A kórházban azonban kiderül, hogy főhősünk nem csupán páciens, hanem maga a főorvos, akinek fény derül kínos hálószobatitkaira.

Kollégáit, a betegeit, sőt, még a saját fiát is sikerül annyira sokkolnia, hogy a nagy megrendültségre mindenkinek kezelést kell felírnia.

Fotó: Comedy Central/Magócsi Ildikó

Ez a szemüveges kislány gyönyörű magyar színésznő lett - Felismered, ki ő?

Ismert magyar sztárok ritkán látott gyerekkori fotói.

Ez a szemüveges kislány gyönyörű magyar színésznő lett - Felismered, ki ő?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ezt is szeretjük