Kovács Katit úgy felpofozta a magyar énekes, hogy hanyatt esett: vére is folyt
Minden bizonnyal nem ez a legjobb történés a múltjából, de az biztos, hogy emlékezetes.

Kovács Kati a 60 éves pályafutása alatt rengeteg emlékkel és élménnyel gazdagodott, melyeket olykor-olykor szívesen idéz fel.
Kovács Katit felpofozták
Most a story.hu-nak egy felettébb meghökkentő történetet mesélt az énekesnő, ami természetesen nem a közelmúltban történt.
Horváth Charlie-val a Csirkék az országúton című filmet forgatták, amikor mindkettejük számára sokkoló kérés érkezett.
– Eredeti helyszíneken vettük fel a Csirkék az országúton jeleneteit és volt egy jelenet, mikor Bacsó Péter közölte vele: vágd pofon a Katit. Ő nem akart igazán megütni, de így is beestem a búzatáblába. Bacsó szerint ez nem volt komoly, megitatta Charlie-t alkohollal, aki végül úgy fültövön vágott, hogy hanyatt estem a búzatáblába, vérzett a fülem és nem is tudtam felkelni – mesélte az énekesnő.
Kovács Kati pontosan 60 éve, 1965-ben robbant be a köztudatba és a kerek évforduló kapcsán júniusban koncertet ad az MVM Dome-ban.
Kovács Kati így él párjával már 30 éve: a kollégái szerint is mintaházasság az övék
Kovács Kati nagyon ritkán beszél a magánéletéről. Ilyen nagy harmóniában élnek kedvesével.
ElolvasomCover-fotó: Csináljunk fesztivált!