Friss fotón Kovács Kati - 72 évesen is beragyogta a stúdiót

Kovács Kati mindenkit elbűvölt a Család-barát című műsorban.

Kovács Kati 2017
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Család-barát című műsor adásának vendége a közelmúltban Aradszky László volt, aki feleségével és unokáival érkezett az MTVA stúdiójába. A műsor szerkesztői egy meglepetésvendéget is meghívtak az adásba: a legendás táncdalénekessel ugyanis nem más, mint régi kollégája és barátja, Kovács Kati is beszélgetett néhány perc és felejthetetlen anekdota erejéig.

A 72 éves énekesnőnek alaposan sikerült meglepnie mindenkit, amikor váratlanul a színpadra lépett, majd elénekelte az Úgy szeretném meghálálni című örökzöld dalt. Kovács Kati pillanatok alatt beragyogta a stúdiót, ahol énekhangja mellett kortalan szépségével és szeretetre méltó személyiségével is mindenkit hamar levett a lábáról.

kovacs-kati-csalad-barat-2017
Fotó: MTVA/Család-barát

- Mi annyira jó barátok voltunk régen, hogy miután hazaértünk az előadásokról, akkor Lacika éjszaka felhívott, hogy "nem tudok aludni, mit bontsak ki". Ez persze nagyon régen volt - tette hozzá mosolyogva Kovács Kati, aki pályatársból lett Aradszky László egyik legjobb barátja. Sőt, még egy közös duettet is rögzítettek Mindennap találkozhatnánk címmel.

Ma 74 éves az igazi gyöngyhajú lány - Az Omega slágerét is Adamis Annának köszönhetjük

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Ezt is szeretjük