Ma 75 éves Kovács István - Az Egri csillagok Gergője most is nagyon sármos

Kovács István színész 1944. május 7-én született.

Kovács István születésnapja
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ma ünnepli 75. születésnapját Kovács István, aki 1944. május 7-én született Budapesten. 1966-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán a legendás rendező, Várkonyi Zoltán osztályában. Már főiskolás évei alatt, 1964-től játszott a Vígszínházban, a teátrumnak később tagja lett - csakúgy, mint osztálytársa, Venczel Vera. Mindketten Várkonyi 1966-ban bemutatott, Kárpáthy Zoltán című filmjében mutatkoztak be a nagyközönségnek: Kovács István a címszereplőt, Venczel Vera pedig a szerelmét, Szentirmay Katinkát alakította. Olyan neves színészekkel álltak együtt kamera elé, mint Latinovits Zoltán (Szentirmay Rudolf), Ruttkai Éva (Szentirmay Rudolf), Darvas Iván, Básti Lajos vagy Bárdy György. 

(Cover-fotó: MTVA/Zih Zsolt.) 

Venczel Verával úgy belopták magukat a nézők szívébe, hogy, amikor Várkonyi Zoltán az Egri csillagok fiatal szerelmespárjának, Bornemissza Gergőnek és Cecei Évának a szerepére kikérte a nézők véleményét, szinte egyöntetűen mindenki Kovács Istvánra és Venczel Verára szavazott. 

- Venczel Verával együtt szívmelengető volt számunkra, hogy a Magyar Ifjúság című lapban előzetesen megkérdezték, hogy ki legyen az Egri csillagok szerelmespárja, és a válaszadók 98%-a ránk szavazott. Így boldog érzéssel foghattunk hozzá a film forgatásához - mesélte a színész a beol.hu oldalnak április végén, amikor a Magyar Film Napja alkalmából az Egri csillagok digitálisan felújított változatát bemutatták Gyulán. 

A két színművész a mai napig szoros baráti viszonyt ápol egymással. Nem meglepő, hogy, amikor Venczel Vera április 22-én, az 5. Magyar Filmhét nyitónapján életműdíjat kapott, Kovács István méltatta, és adta át neki az elismerést. 

- Egyszer egy előadásra mentem Erdélybe, ahol felvettem egy nénikét a kocsival. Szigorú szemeket meresztett rám, és megkérdezte, a filmekben látott feleségemet, azaz Verát hol hagytam. Nem hitte el, hogy nem vagyunk egy pár - idézte a színész szavait a Blikk a díjátadóról. 

Kovács Istvánt az Egri csillagok után szerelmeslevelek tömkelegével árasztották el, egy interjúban azt mesélte, 27 ezer vallomást kapott. A színész kétszer nősült: első házasságában 1974-ban született meg lánya, Zsófia, két évvel később pedig fia, Dániel. Másodszorra Sajgál Erika színésznőt vette feleségül, fiuk, Domonkos 1999-ben jött világra. A 75 éves sztár hűséges férj, ami csak hozzátesz sármjához. 

Képes összeállításunkban megnézheted, Kovács István mennyit változott az évek során, és melyek voltak leghíresebb szerepei. 

Venczel Vera és Kovács István az 1966-ban bemutatott Kárpáthy Zoltán című filmben.
Fotó: www.venczelvera.hu
Annak idején az Ifjúsági Magazinban lehetett szavazni arra, kik legyenek az Egri csillagok főszereplői. Venczel Vera és Kovács István toronymagasan nyert.
Fotó: www.venczelvera.hu
Venczel Vera és Kovács István az Egri csillagokban, illetve a film forgatásának ötvenedik évfordulója alkalmából tartott rendezvényen a Tolnay Klári Emlékházban 2017 nyarán.
Fotó: Egri csillagok, MTI/Komka Péter
Szabó Erika színésznő Gyulán, az április végén digitálisan felújított Egri csillagok bemutatóján Kovács Istvánnal, Koncz Gáborral és Benkő Péterrel.
Fotó: Instagram/Szabó Erika
Az 1978-ban bemutatott, négyrészes, színes tévésorozatban, az Abigélben Kuncz Ferit alakította, aki megpróbálta a Matulából kicsalni Vitay Georginát (Szerencsi Éva).
Fotó: Abigél
A Szomszédok című sorozatban ő volt a sármos üzletember, Desiré, aki időről időre felbukkant, és Almának (Fehér Anna) is csapta a szelet.
Fotó: MTVA/Filmfőszerkesztőség

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Ezt is szeretjük