
Az 50 éves Kósa L. Adolf felesége gyönyörű - Az egykori műsorvezető büszke családjára
Kósa L. Adolf egykori műsorvezetőnek gyönyörű a családja. Ámor egykori földi helytartója újra boldog.


Kósa L. Adolfot a ’90-es évek végén ismerhették meg a tévénézők a TV2 Szerelem első látásra című párkereső műsorában.
Ámor földi helytartója - ahogy a műsorban nevezték - mára elmúlt ötvenéves, három fiú édesapja, hat éve újranősült, és nem kívánkozik vissza a képernyőre.
Kósa L. Adolf büszke családjára
Már több mint 15 éve nincs képernyőn, hálózatépítéssel foglalkozik, jelenleg egy genetikai innovációkkal foglalkozó cég vezérkarának tagja. Korábbi feleségével, Fonyó Barbara színésznővel, opera-énekesnővel kötött házassága nem állta ki az idő próbáját, elváltak útjaik. Ebből a kapcsolatból két fiú született: a 16 éves Domonkos és a 21 éves Benedek. Második feleségével, Kósa-Ladvánszki Ritával 2012-ben házasodtak össze, 2013-ban pedig megszületett fiuk, Nimród.
- Van egy csodálatos családom, a feleségemmel, Ritával együtt neveljük a kisfiunkat, Nimródot és Rita előző kapcsolatából született két lányát. Ha lehunyom a szemem, úgy látom magunkat, hogy együtt hajózunk a tengeren mind az öt gyerekkel, azaz a két nagyfiam is velünk van - nyilatkozta 2015-ben a Borsnak.
Az egykori műsorvezető nagyon büszke gyönyörű feleségére és ötéves kisfiára, akikről gyakran posztol képet közösségi oldalán. Ezek közül mutatunk néhányat.
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy ezüst fülbevaló13 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
OLVASD EL EZT IS!

- sztár
- műsorvezető
Ma 51 éves Prokopp Dóra - A Szerencsekerék háziasszonya most is elbűvölő

- sztár
- műsorvezető