Őszinte vallomás! Nem bírja letenni az alkoholt a magyar énekes
Koós János nem bírja letenni az alkoholt, szerinte egy-egy pohár jó bor senkinek sem árthat meg.
Koós János furcsa vallomást tett a TV2 stúdiójában: ő bizony szereti a horkolást, mert számára az egyet jelent a humorral.
A színész állítása szerint az élethez két dolog kell, zene és humor, és ha akár csak az egyik is elveszik, akkor az életének vége.
"Nem hülye vagyok"
A kellemetlen hangokat az alkohol felerősítheti, ám az énekes semmi áron nem hajlandó lemondani az esti boráról.
- Nem hülye vagyok, hanem előadóművész. Ne igyam meg azt az egy pohár jó vörösbort? Nem létezik, ilyen nincs - mondta el a Mokka című műsorban.
A színész-énekes azt is bevallotta, hogy régebben nagy dohányos volt, napi három dobozzal is elszívott, de 25 évvel ezelőtt sikerült leszoknia legalább erről a káros szenvedélyéről.
Egyik karácsonyra gyerekei egy gázöngyújtóval lepték meg, ami akkoriban nagy szó volt, hiszen nem is lehetett Magyarországon kapni. Az énekes erre azt adta a családnak ajándékba, hogy többé nem gyújtott rá.
Volt olyan, amikor azt is meg tudta állni, hogy alkoholt fogyasszon, ám ez nem tartott sokáig.
Mint elmondta, még a Vám- és Pénzügyőrségnél szokott rá az ivásra, mert a kantinban fillérekért lehetett venni alkoholt.
Nem dobta fel az alkohol
Egy időben nem dobta már fel az sem, ha ivott, így egyre kevésbé kívánta. Ám mára már úgy tartja, egy-egy pohár száraz vörösbor senkinek sem árthat meg.
Felesége, Dékány Sarolta több mint 40 éve van jóban, rosszban a színésszel, hosszú házasságuk titka Koós szerint a humor.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Éppen ezért nem hajlandó lemondani a horkolásról sem, és állítólag hosszú házasságuk alatt egyszer sem fordult elő, hogy felesége azért keltette volna fel, mert zavarta az álmát a hortyogással.