Fotók! 64 évesen is valódi szépség Koncz Zsuzsa

Ki hinné, hogy hazánk egyik leghíresebb énekesnője, Koncz Zsuzsa már túl van 60-on, hiszen ma is kirobbanó formában van.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Koncz Zsuzsa hazánk egyik legismertebb - és legelismertebb - előadóművésze, aki különleges tehetsége mellett 64 évesen is kirobbanó formáját hozza.

1946. március 7-én született, a Heves megyei Pélyben.

Karrierje már gimnazista korában elindult, amikor 1962-ben osztálytársnőjével, Gergely Ágival jelentkeztek a Magyar Televízió első Ki mit tud? című tehetségkutatójára.

Filmben is szerepelt

1963-tól sorra kapta a felkéréseket a hazai zenei élet élvonalbeli zenekaraitól, énekelt az Omegával, az Illéssel és a Metróval is. Első önálló sikere az 1966-os Rohan az idő című dal.

Egy évvel később megkapta az Ezek a fiatalok című film főszerepét, így színésznőként is bemutatkozhatott. A hetvenes évekre már több albuma is megjelent, kivívta a közönség és a szakma elismerését is, 1977-ben Liszt Ferenc-díjat, 1989-ben Érdemes művész kitüntetést, 1992-ben pedig Kazinczy-díjat kapott.

Külföldi sikerek

Hazai fellépései mellett külföldön is sokat járt, koncerteket adott Németországban, az egykori Szovjetunióban, Lengyerországban és Franciaországban is.

Gyönyörű magyar színésznők 50 fölött

Nézegess képeket!

Elolvasom

2008-ban a Kossuth-díjjal gazdagodott, és még ebben az évben kitüntették a Prima Primissima-díjjal is.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban arról dilemmázunk, hogy miért ülünk fel a legfrissebb trendekre, miért követjük megszállottan a divatirányzatokat, valamint a fogyasztás és a reklámvilág pszichológiájának is a mélyére ástunk. Pintér Ada beszélget Márton Szabolccsal az Indamedia csoport ügyfélélmény igazgatójával, és Kazár Zalán Kristóffal a Femina újságírójával.

Promóció

Legutóbbi válogatáslemeze 2009-ben jelent meg, a 64 évesen is aktív énekesnő jelenleg is új albumán dolgozik.

Ezt is szeretjük