Ritka fotók! Komár László már kamaszfiúként is egy igazi sármőr volt
A róla készült régi fotók tanúsága alapján Komár László már akkor tudta, hogyan kell meghódítani a nőket.
Komár László a hatodik ikszen túl is imádja a nőket, és bizony a nála jóval fiatalabb hölgyek sem tudnak ellenállni neki. Ifjúkori képeit látva pedig érthető, hogy a hamarosan 66 éves sztár után már akkoriban bomlottak a lányok.
A Táncoló fekete lakkcipők előadója soha nem titkolta, hogy a szebbik nem a gyengéje. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy négy házasságot tudhat már a háta mögött.
Hatvanévesen lett apa
A magyar Elvisként emlegetett énekes hivatalosan még el sem vált harmadik feleségétől, amikor új barátnője, az akkor 28 éves Fruh Erzsébet már közös gyermeküket hordta a szíve alatt.
Komár László hatvanesztendősen lett apa, ám sajnos tündéri kislányuk, a kis Karolina sem tudta összetartani a szülőket. Kapcsolatuk elmérgesedett, Erzsébet pedig szörnyű dolgokkal vádolta meg az énekest.
Eltiltották a gyermekétől
Karolina édesanyja azt állította, a sztár többször megverte őt, és teljesen beszámíthatatlan. Komár László tagadta a vádakat, ennek ellenére a bíróság kétszer távoltartási végzést rendelt el ellene.
Sokszor hónapokig nem láthatta imádott kislányát, akit a hercehurca megviselt, de mára beletörődött, hogy szülei nem élnek együtt. Az énekes igyekszik minél több időt tölteni Karolinával, aki időközben bájos ötéves hölggyé cseperedett.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az utóbbi pár hónapban drasztikus fogyásnak indult híresség egy interjúban elárulta, jelenleg egyetlen kitűzött célja az, hogy kislányát el tudja indítani az életben.
Fotók: komarlaszlo.hu, Europress