Ezzel a fiatal lánnyal bulizott Koltai Róbert! Rendesen a pohár fenekére néztek
Koltai Róbertet Kováts Verával kapták le, együtt söröztek.
Már készülődnek a sztárok a III. Budavári Sörfesztiválra: a fesztivál fellépői, Ganxsta Zolee és Kováts Vera Koltai Róberttel mérték össze a tudásukat egy sörcsapoló versenyen, hogy együtt népszerűsítsék kedvenc italaikat, a kézműves söröket.

A hírességekhez a Mystery Gang és a Balkan Fanatik tagjai is csatlakoztak. Az énekesek és a színész a Spílerben találkoztak, hogy kiderítsék, ki hogyan állja meg a helyét a bárpult mögött.
Előadás alatt is iszik
A megmérettetés mellett arra is jutott idejük, hogy kipróbálják a finomabbnál finomabb kézműves sörújdonságokat, amelyeket június 13. és 16. között a III. Budavári Sörfesztiválon vernek csapra a folyékony kenyér rajongóinak.
- Múlt szombaton mutattuk be a Starfactory című musicalt, amiben én egy sörimádó rockert alakítok. Az egyik jelenetben még le is gurítok egy dobozzal, persze az csak kellék és nem valódi sör. Nem bánnám, ha mostantól előadás után kézműves söröket kortyolhatnék a művész büfében - álmodozott Koltai.
A 18 éves énekesnő, Kováts Vera elmondta, nagyon szereti a könnyű és frissítő csajos söröket.
Meglepetés érte
- Hiába a sok fellépés, a színészi szerep még új nekem, ezért előfordul, hogy lámpalázas vagyok. A következő előadás után biztosan megiszom egy meggyes vagy egy citromos sört, mert az a kedvencem. Remélem, Robi ismét csatlakozik - osztotta meg.
Újrakezdeni és megérkezni - Amikor a változás nem lezárás, hanem egy új kezdet.
Van, amikor mi döntünk a változás mellett, máskor az élet kényszerít rá. Az újrakezdés sosem könnyű, mégis ezek a fordulópontok visznek közelebb ahhoz, akik valójában vagyunk. A Femina Klub évadnyitó estjén D. Tóth Kriszta és Pataki Ági személyes történeteiken keresztül mesélnek november 16-án a MOMkultban az újrakezdésekről, az önismeretről, a döntésekről és azokról a fordulópontokról, amelyek végül közelebb vitték őket önmagukhoz.
Promóció















