A magyar énekes 47 évesen négyszeres nagyapa lett: pár év alatt sorra jöttek az unokái
Kökény Attila fiatal nagypapaként ünnepelte a 49. születésnapját.
Kökény Attila mindössze 47 éves volt, amikor 2022 áprilisában negyedik unokája is megszületett. A sztár, aki idén április 20-án ünneplte 49. születésnapját, nagyon élvezi, hogy fiatalon lett nagyapa.
Kökény Attila négyszeres nagyapa
Az első unokája 2020 januárjában született, pár év leforgása alatt azonban már négyszeres nagyapának mondhatta magát Kökény Attila. Az énekes a Mokka stúdiójában beszélt arról, hogyan éli meg mindezt.
- Most már megszoktam. Egyébként én vártam ezt, én is 21 voltam, amikor született a fiam, én azt gondoltam, hogy őnekik is lesz annyi eszük, és minél hamarabb elkezdik ezt a projektet. Elképesztő rohanásban történik minden, gyakorlatilag pár év alatt négyszeres nagypapa lettem.
Azt is hozzátette, semmiféle frusztráció nincs benne az idő múlásával kapcsolatban, és úgy érzi, teljes az élete a családjával.
- Teljesen kerek az életem. Én megvagyok mindennel - jelentette ki, és azt is elmesélte, feleségével sokat utaznak, mióta kirepültek a gyerekek, és karrierjében is nagy terveket sző a következő időszakban.
Zsurzs Kati lánya és unokái ritka fotón: A mi kis falunk Piroskája hatszoros nagymama
Zsurzs Kati nem sűrűn mutatja meg az unokáit. Két lánya négy fiúunokával és két lánnyal ajándékozta meg.
ElolvasomCover-fotó: TV2/Mokka
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció