Váratlanul elhunyt a magyar sztár - Reggel még a tévében szerepelt

88 éves volt

Tegnap délután elhunyt Klapka György üzletember.

Tegnap, január 4-én váratlanul meghalt Klapka György. Az üzletember, aki december 24-én ünnepelte a 88. születésnapját, szerda reggel még jókedélyűen sztorizgatott a TV2 Mokka című műsorában. Elmesélte többek között, hogy kissé meg van fázva, és hogy szülinapi buliján kisebb baleset érte: éneklés közben beütötte a kezét a mikrofonba, másnapra véraláfutásos lett.

Senki sem gondolta volna, hogy este már őt gyászolja az ország. 14:41-kor még a Facebook-oldalára posztolt, követőinek boldog új évet kívánt. Halálhírét este a felesége is megerősítette.

A Blikk úgy értesült, hogy tegnap délután összeesett és meghalt, a halál ugyanabban a villában érte, ahol korábban volt felesége, Mary Zsuzsi is elhunyt. Az énekesnő 2011-ben, szenteste vetett véget az életének. A Ripost ugyanakkor azt írta egy, a családhoz közel álló barátra hivatkozva, hogy Klapka szerda délután lefeküdt aludni, és többé már nem kelt fel. Mire kiérkeztek a mentők, már halott volt.

Klapka György a Mokka című műsor 2017. január 4-i adásában

Klapka György 1928. december 24-én született Budapesten. Tanulmányait a Színművészeti Főiskolán kezdte. Olyan nagy tehetségekkel járt egy osztályba, mint Soós Imre, Horváth Teri, Szemes Mari, Gyurkovics Zsuzsa és Gera Zoltán.

Ezt követően balettozni tanult. Először egy budapesti varietében lépett fel, majd külföldön is sikert sikerre halmozott. 42 éves koráig dolgozott táncosként. Két évig Berlinben élt, az NDK-ból több embert is átvitt Nyugatra, majd miután lebukott, 1974-ben halálra ítélték. A nyugati oldalon ragadva egy darabig nem térhetett vissza Magyarországra.

Kereskedelemmel még táncművészként kezdett el foglalkozni. Az 1990-es évektől foglalkozik diótermesztéssel, Magyarkeresztúron, Rábcakapiban és Osliban vannak birtokai. Ezen kívül arany, ezüst, ékszerek és briliánsok értékesítésével is foglalkozott, egyik leghíresebb vállalkozása a Klapka Üzletház volt. Aranyembernek is nevezték, 2013-ban ezen a címen jelent meg életrajzi regénye. Klapka György különleges tévéreklámjait az egész ország ismerte és szerette.

Ötször nősült, három egykori hitvese már nincs az élők sorában. Első felesége, Rózsa az alkohol rabja lett. Második felesége, akivel 11 évig élt házasságban, első gyermekük születésekor, császármetszés közben halt meg. Az üzletember harmadik neje, Tárkányi Erzsébet súlyos beteg, negyedik felesége - akivel a '70-es években találkozott -, Mary Zsuzsi énekesnő 2011-ben, december 24-én öngyilkos lett. Ötödik hitvesét 25 év együttélés után, 2014 nyarán vezette oltár elé.

Fotó: TV2/Mokka

Álmában állt meg a szíve a legendás magyar színésznőnek - Gyászba borult az ország 2016-ban

Ők azok a legendás magyar színésznők és színészek, akiket 2016-ban egy ország gyászolt!

Álmában állt meg a szíve a legendás magyar színésznőnek

Nézegess képeket!

Elolvasom

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport
Ezt is szeretjük