Indul az új Kívánságkosár! Ujjonghatnak a mulatós zene rajongói
Augusztus 21-én indul az új Kívánságkosár.

nagykep?cikkid=162795&kep=kivansagkosar-fb-lead
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Sírtak a mulatós zene rajongói, amikor tavaly novemberben kiderült, hogy tíz sikeres év után megszűnik a köztévé népszerű műsora, a Kívánságkosár. Augusztus 21-én vasárnap, ugyanezen a néven indítja el  az RTL Magyarország vadonatúj, saját gyártású műsorát a Muzsika TV-n.

Vasárnaponként 13.30-tól Ladinek Judit, a Madách Színház színésznője várja majd a Muzsika TV nézőit a Kívánságkosárral. A műsor több szempontból is rendhagyó lesz. Egyrészt azért, mert a postai vagy elektronikus úton küldött levelek mellett már videóüzenetben is várják a kívánságokat, amelyeket az rtl.hu/kivansagkosar oldalon lehet feltölteni.

A műsor minden adásában egy-egy sztárvendéggel is találkozhatnak majd a nézők. Az első adásban, augusztus 21-én Szűcs Judith vendégeskedik majd a Kívánságkosár stúdiójában, aki csaknem 45 éves zenei pályafutást tudhat maga mögött. Ladinek Judit vendége lesz még egyébként "Kató néni" megtestesítője, Ihos József, a 90-es évek tinibálványa, Krisz Rudi és Náksi Attila, akinek "Az éjjel soha nem érhet véget" című egykori slágere a foci Eb-indulója lett.

Fotó: Muzsika TV Sajtóklub

3 díva! Détár Enikő bikiniben lazított két kolléganőjével

Détár Enikő így lazított barátnőivel, a színésznő Fésűs Nellyvel és Ladinek Judittal.

Ezt is szeretjük