Kiszel Tünde dekoltázsa ellopta a show-t - Így ünnepelte új naptárját
Kiszel Tünde telt idomai elterelték a figyelmet új naptárjáról.
Elkészült Kiszel Tünde jövő évi naptárja, melynek ünnepélyes bemutatására egy népszerű budapesti olasz étteremben került sor a hétvégén. Az 58 éves médiaszemélyiség mintegy két évtizede mindig december elején lepi meg rajongóit új naptárjával, melyek közül a 2018-as már a 17. a sorban.
- Nagyon jól sikerült a naptárbemutató és a dedikálás a születésnapommal egybekötve. Sokan voltak, nagyon színvonalas műsorral készültünk, operaénekes-barátnőim is eljöttek, de fellépett Ihos József humorista is. Donatella 15 év után ebben a naptáramban már nem szerepelt, mivel úgy gondoltuk, hogy egy korszak lezárult, az ő útja már másfelé viszi. Közös döntés volt, hiszen pici kora óta szerepelt a naptáramban, már a 2002-ben megjelent első kalendáriumomban is benne volt - nyilatkozta Kiszel Tünde a Mokkában.
Képes összeállításunkban most megnézheted, hogyan ünnepelte Kiszel Tünde új naptárjának megjelenését.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- sztár
- kiszel tünde