A 64 éves Kiszel Tünde arany miniben csillogott: a feszülős fazon kiadta telt idomait
Kiszel Tünde ezúttal is bebizonyította, tudja, mitől döglik a légy. Mutatjuk, milyen szerelésben partizott.

Naptárdíva - ha ezt a szót meghalljuk, jó eséllyel ugyanarra a személyre gondolunk: Kiszel Tünde régóta él így a köztudatban.
A megnevezés első fele egyértelmű, és a másodikat sem kell hosszan taglalni, a 64 éves médiaszemélyiség sokszor bebizonyította már, öltözködés terén tudja, mitől döglik a légy.
Kiszel Tünde arany miniben
Mindez ezúttal is igaz rá: olyan dögös ruhát húzott a pótszilveszteri bulira, hogy leesett az állunk.
A darab már az anyaga miatt önmagában feltűnő volt: fényes arany minták díszítették, de a fazon tette fel a pontot az i-re. Teljesen testhezállóra szabták, így kihangsúlyozta viselője telt idomait, mini fazonja pedig a lábait mutatta meg. Az alakján túl a dekoltázsát is hangsúlyozta a koktélruha, amit borítéktáskával és arany magas sarkúval párosított.
A parti fantázianeve egyébként az volt, hogy Italian After New Year - a kommentelők szerint Kiszel Tünde megjelenése passzolt az olasz hangulathoz. Volt, aki azt írta neki, most jött rá igazán, mennyire belevaló csaj. Más a stílusérzékét dicsérte.
A 74 éves Ungár Anikót bombanőnek hívják az Instán: ilyen fantasztikus az alakja
Ungár Anikó Berkes Gabriella színésznő Instáján tűnt fel. Ámulunk, milyen jól néznek ki mindketten.
ElolvasomCover-fotó: RTL/Activity