
25 éve együtt! A magyar műsorvezető a szülőszobába is elkísérte barátnőjét
Kiss Orsi és Póth Dia már 25 éve nagyon jó barátnők.

Már 25 éve megosztja egymással minden titkát Kiss Orsi, a Class FM műsorvezetője és Póth Dia műkorcsolyázónő.



Barátságukat a sportnak köszönhetik, gyerekként a műkorcsolya hozta össze őket.
Elkísérte a szülőszobába is
Annak ellenére, hogy Kiss Orsi ma már főként a rádiós és a televíziós karrierjére koncentrál, Póth Dia pedig anyaszerepben bizonyít immár két gyerek mellett, a korcsolyázás iránti rajongásuk és a barátságuk töretlen.
- Diával jóformán együtt nőttünk fel, és bár voltak viharos időszakok, már 25 éve kitartunk egymás mellett. Egy edzőtáborban kezdődött minden, majd hosszú évekig koptattuk még együtt a jeget. Gyermekként számtalan csínytevést eszeltünk ki, évekkel később pedig imádtunk moziba járni, egy-egy finom vacsorával egybekötve. Ma már leginkább Dia gyerkőceivel programozunk, akiket imádok - mesélte a 32 éves rádiós.
Kiss Orsi a versenyekre való felkészülésben is sokszor segítette a többszörös magyar bajnokot, aki rendszeres látogatója a műsorvezető nagysikerű zumbaóráinak.
Természetes, hogy egymás életének fontos pillanatait sem szalasztották el: Kiss Orsi például jelen volt legjobb barátnője első gyermekének születésekor.
Póth Dia büszke rá
- Kyra születésénél Dia férje, Gyepes Gábor éppen Angliában focizott, így a szülésnél én voltam Dia mellett. Feledhetetlen élmény volt, az egyik kezemmel Dia kezét szorítottam, a másikkal pedig a mobilt tartottam, így Gyepi figyelemmel követhette a szülés pillanatait - árulta el a Class Magyarok háziasszonya.
A válogatott labdarúgó már csak azért sem tudott felesége mellett lenni 2009 októberében, mert Kyra a vártnál kicsit hamarabb érkezett. Öccsének, Andrejnek is sietős volt a világrajövetel: ő 2012 júniusában, a kiírt időpontnál három héttel korábban született, de ezúttal az apuka az első perctől fogva a szülőszobában volt.
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Swarovski® kristályokkal és gyöngyökkel díszített karkötő9 990 Ft
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Vasmacska cirkóniával ezüst nyaklánc6 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló fehér és kék cirkóniával díszítve13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
Póth Dia büszke arra, hogy barátnője hangját több millióan hallhatják hétről hétre.
- Dia, amikor csak tudja, hallgatja a műsoromat, és ő is úgy látja, hogy a rádiózás számomra a tökéletes munka, itt, ebben a csapatban teljesedem ki igazán. Van, hogy kikérem a véleményét, és már többször járt a Class FM-ben, így jól ismeri a stúdiót is, ahol dolgozom - tette hozzá.
Fotó: Red Lemon, RTL Klub Sajtóklub