
Tényleg boldogok! Egy 9 évvel idősebb nőbe szeretett bele a magyar tinisztár
Kisó és Skrapits Erik kapcsolata már három éve tart.

Manapság már nem kelt feltűnést, ha egy szerelmespár két tagja között tekintélyes korkülönbség van.
Gergely Róbert például 24 évvel idősebb szerelménél, Némedi-Varga Tímeánál, akinek tavaly karácsonykor kérte meg a kezét.
Kilenc év köztük a különbség
Bánfalvy Ági viszont egy nálánál 17 évvel fiatalabb férfi, Horváth Csaba rendező oldalán találta meg a boldogságot 20 évvel ezelőtt.
Mégis, eleinte az ilyen párokat kétkedve fogadja a közvélemény, különösen, ha egyikük alig nőtt még ki a tinédzserkorból.
Márpedig Kiss Orsolya, azaz Kisó és Skrapits Erik között akkor lángolt fel a szerelem, amikor a No Thanx egykori énekese még csak 19 éves volt - választottja viszont már 28.
Az idő azonban őket igazolta, hiszen kapcsolatuk már három éve tart - sőt, az utóbbi időben még szorosabbra fonódott!
Kisó lett párja menedzsere
No, nem azért, mert esetleg titokban összeházasodtak, ahogy egyesek rebesgetik - és ahogy a Reggeli stúdiójában elárulták, egyelőre az utód is várat magára, mivel most elsősorban a munkára koncentrálnak.
De éppen a karrier az, ami miatt új dimenziók nyíltak a viszonyukban: a Viva TV korábbi műsorvezetője ugyanis újabban egyfajta menedzseri szerepet is betölt párja mellett!
Természetesen, bár sok előnye van annak, hogy Kisó egyengeti párja szólókarrierjét, adódnak feszültségek is közöttük
- Nehéz meghúzni azt a határvonalat, hogy mikor viselkedjek úgy, mint egy barátnő, és mikor harcoljak ki dolgokat, hogy például ide vagy oda el kell menni fellépni, vagy hogy milyen legyen a videoklip - árulta el a 30 éves Orsi.
-
Ezüst nyaklánc különleges nap medállal8 590 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc M betűs medállal7 490 Ft
-
Oroszlán ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített pillangó medállal8 890 Ft
-
Rózsaszín csillogó Swarovski® kristályos szett9 190 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Rák ezüst horoszkópos nyaklánc6 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
Erik pedig mindehhez hozzáfűzte, hogy olykor egy-egy parázsabb vita után nem könnyű hirtelen párkapcsolatként működniük - de emellett azért mégis jó ez így, ahogy van.
Párja segítségével ugyanis már elkészült szólóalbuma, és ha minden a tervek szerint alakul, a rajongók hamarosan az új videoklippel is megismerkedhetnek majd.
Fotó: sajtoklub.rtlklub.tv/Bársony Bence