Király Viktorhoz visszaköltözött a felesége kisfiukkal: 1,5 év után megmentették a házasságukat
Király Viktorhoz pár héttel ezelőtt visszaköltözött a felesége, Király-Virág Anita a kisfiukkal.

Király Viktor egy évvel ezelőtt, tavaly februárban vallotta be, hogy hullámvölgybe került a házassága, küzdenek érte. Kiderült, felesége, Király-Virág Anita már korábban elköltözött kisfiukkal a közös otthonból.
Király Viktor és felesége kibékültek
Az elmúlt egy évben hol arról szóltak a pletykák, hogy már megkezdődtek a válás előkészületei, hol pedig arról, hogy visszataláltak egymáshoz. Az énekes tavaly novemberben azt nyilatkozta, jó úton haladnak feleségével, akivel a hatéves évfordulójukat Athénban ünnepelték. A friss hírek szerint a házaspár ismét egy fedél alatt él.
Király-Virág Anita pár nappal ezelőtt a Glamournak azt mondta, az énekes ugyan felszedett pár kilót, de mivel ő magára diétásan főz, Király Viktor, ha akar, ha nem, fogyni fog.

- Az elmúlt időszakban, amióta ismét együtt van a család, már nagyon sokat fogyott. Ehhez persze sok más is közrejátszik, a lelki béke is. Még nincs itt az ideje, hogy beszéljünk arról, ami történt köztünk, és hogy alakul az életünk - mondta a Hatoslottó háziasszonya.
A Blikk kereste Király Viktort, de ő is időt kért arra, hogy házasságáról beszéljen, egy közeli ismerős viszont megerősítette a napilapnak, hogy a házaspár kibékült, ismét együtt laknak, Anita a hároméves Kolennel visszaköltözött a 39 éves sztárhoz.
- Néhány hete már újra együtt élnek, amitől Viktor nagyon boldog, teljesen kicserélték őt. Megérte ennyit küzdeniük a házasságukért, mert most úgy tűnik, sikerült nekik rendbe hozniuk mindent. Voltak pillanatok, amikor már a környezetük is lemondott arról, hogy újra egy család lehetnek, de Viktor sosem adta fel, végig kitartóan küzdött a családjáért, aminek meg is lett az eredménye.
Király Viktor ikertesójának felesége egzotikus szépség: egy világsztár kezéről csapta le Benjámin
Király Benjámin nem a tipikus, mesébe illő módon ismerte meg a feleségét.
ElolvasomCover-fotó: Profimedia

Boomerek és Zoomerek - Miért nehéz a generációk közötti kommunikáció?
Steigervald Krisztián generációkutató a Femina Klub áprilisi előadásán arra keresi a választ, hogyan érthetjük meg egymás világát, hogy a különbözőségek helyett a kapcsolódási pontokra koncentráljunk. Hogyan lehet megtalálni a közös nyelvet a digitális bennszülöttek és az analóg világban felnőttek között? Milyen eszközökkel segíthetjük elő az együttműködést, és hogyan tanulhatnak a generációk egymástól, ahelyett hogy egymás ellen dolgoznának?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. április 9. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció