Emlékszel még Kinizsi Ottóra? Most így néz ki Imi a Barátok köztből

Kinizsi Ottó 1999-ben szerepelt először a Barátok köztben.

Kinizsi Ottó 2017
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kinizsi Ottó már 12 éves korában fellépett a tatabányai Jászai Mari Színházban, ezt követően pedig gyerekszínészként láthattuk a Kölyökidőben, illetve a Nekem 8 és a Repeta című műsorokban is. A szélesebb közönség azonban csak a kilencvenes évek végén ismerte meg, miután 1999-ben megkapta Balassa Imre szerepét az egy évvel korábban indult Barátok köztben.

Az RTL Klub népszerű sorozatában való szereplés mellett Kinizsi Ottó elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának magyar nyelv és irodalom szakát. 2002 és 2004 között a Bárka Színházban lépett fel, 2010-től pedig már a Barátok közt egyik rendezőjeként irányítja az epizódok felvételét.

😂😎

Kinizsi Ottó (@kinizsi.otto) által megosztott bejegyzés,

A 34 éves színész nemcsak a karrierben, hanem a magánéletben is megtalálta a boldogságot. 2004-ben vette feleségül Deutsch Anita színésznőt, aki két kislányt szült neki: Emma 2005-ben, Hanni pedig 2010-ben jött a világra.

Emlékszel Deutsch Anitára? A Barátok közt sztárja ilyen szexin tért vissza a képernyőre

Nézegess képeket!

Elolvasom

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük